Az aradi vértanúkra emlékeztek a megyében

Nekünk magyaroknak nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy értsük, miért fontos évszám 896, miért tartjuk nagy királyunknak Szent Istvánt, és mindenki érzi, hogy Muhi és Mohács nem csupán egy-egy településnév Magyarországon. Mint ahogy mindenki ismeri Arad és a Tizenhármak jelentőségét is, Arad 1849. október 6-a óta közös bánatunk és közös fájdalmunk – fogalmazott beszédében Szabó István Gyulán, az 1848/49-es Honvédtiszti Emlékhelynél tartott megemlékezésen.

A honvédelmi államtitkár elmondta, 1848-ban egy ország fogott össze, e népből akkor lett nemzet.

– A politikai és a vagyonos osztályok addig soha nem látott példátlan módon előjogaikat megosztották, kiváltságaikról és vagyonuk egy részéről lemondtak a társadalom 90 százalékának felemelése érdekében – tette hozzá. – 1848-ban olyan forradalmi hullám söpört végig Európán, amely alapjaiban változtatta meg nemcsak országok, de a kontinens és vele a világ további történelmét is.

Hangsúlyozta, közöttük legnagyobb hatása a magyar forradalomnak lett, annak a függetlenségi és modernizációs harcnak, amelyért a korabeli Európában a legnagyobb áldozatot Magyarország népe hozta.

– Fegyverért nyúltak, és a semmiből hadsereget állították fel, csak hogy a régi világ ellenében egy új, reményt keltő világ alapjait tegyék le. Ez a hadsereg jelenünk Magyar Honvédségének elődje, nem egy dinasztia, nem egy vallás, nem egy társadalmi réteg, még csak nem is a magyar nemzet kizárólagos hadserege lett, hanem a szabadság eszményének jelképe. Az ország összefogott, és több katonát adott, mint amennyit az országgyűlés békeidőben megszavazott – folytatta a gondolatot. – Közel 220-230 ezer katona került a honvédsereg kötelékébe, a hazájukat féltő magyar vagy éppen a Kárpát-medencébe szorult világszabadságot akaró külföldi származású tisztek vezénylete alá. S e fiatal, jobbára 20 év alatti, többségében paraszti származású, harmadában más nemzetiségű sereggel tisztjeink csodát műveltek. Csodát, amiért bűnhődniük kellett. A magyar honvédsereg vezéreinek a tavaszi császári vereségeket nem tudta, mert nem akarta megbocsátani sem az ifjú, a teljhatalmát önkénynek értelmező Ferenc József császár, sem bosszúállásra kijelölt fővezére, Haynau táborszernagy. Ferenc Józsefnek volt bátorsága az orosz csapatok kölcsönkérésére, de nem volt füle, hogy meghallja, Miklós cár Világos után hozzáintézett kérését. “Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra” – írta a cár.

1849-1850-ben legalább 128 embert végeztek ki, több százan kerültek börtönbe, több ezren álltak rövidebb-hosszabb ideig vizsgálat alatt, több tízezer volt honvédet soroztak be büntetésként a császári-királyi hadseregbe. Az államtitkár elmondta, nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás. A fogságba esett honvédtisztekre a kegyelem és a sokak által várt vagy követelt amnesztia nem vonatkozott.

A helyi vonatkozásokkal kapcsolatban kiemelte, Gyulán a cári csapatok által ideszállított közel másfél ezer hadifogoly tisztünket, a legnagyobb tisztelettel fogadták. A memoárok meghatottan emlékeznek a gyulai polgárok szeretetéről. – Mintha nem is egy levert szabadságharc, hanem győztes sereg vitézei töltötték volna itt utolsó napjaikat. Abban a városban, amely azóta sem feledi őket, amely azóta is ápolja emléküket – nyomatékosította.

Békéscsabán az Aradi vértanúk ligetében gyűltek össze a megemlékezők szerda délután. Az Aradi Vértanúk Emléknapja a Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak műsorával kezdődött, majd dr. Csajányi Melinda, az iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, úgy őrizzük meg hőseinket, hogy azok emlékeinkben ne csak áldozatokként, hanem emberként éljenek.

– A tavaszi lendületes örömteli forradalomra, győzelmes kora nyár, majd keserű ősz következett – kezdte beszédét az intézményvezető. – Azt mondják, amelyik nép nem tanul a történelméből, azt mindig ugyanaz a balsors fogja utolérni. Mit tanulhatunk, mit kell tanulnunk az aradi kivégzésekből, hogy ne érjen bennünket utol mindig ugyanaz a balsors? Talán azt, hogy ne a március lázas lendületére, és ne az október fázós, véres könnyeire, hanem a május okos, nyugodt, megfontolt mosolyára koncentráljunk, és ebben bízzunk – osztotta meg gondolatait dr. Csajányi Melinda.