A tizennyolcadik századba kalauzol a két korabeli napló

A könyv szerkesztői, Arany Krisztina, Bara Júlia, Laczlavik György és Lengyel Nóra két, 18. századi, németül, illetve olaszul írt naplót adtak közre magyar fordításban, amelyek különleges forrásai az arisztokrata Harruckern és Károlyi családok összefonódásának Károlyi Antal és Harruckern Jozefa házassága révén.

A kötet érdekessége, hogy ugyanazon eseményekről két, egymástól független forrást is olvashatunk, ráadásul olyan szerzők tollából, akik a famíliák udvartartásához, azon belül is a közeli bizalmasok körébe tartoztak.

Az egymást kiválóan kiegészítő és olykor megcáfoló naplóírók eltérő társadalmi háttérrel, látásmóddal és habitussal rendelkeztek: a budai születésű ferences szerzetes, Hueber Antal a Harruckern család káplánja, míg a spanyol, Bécsben nevelkedett Therese Corzan a fiatal Harruckern Jozefa társalkodónője és egyben bizalmasa volt.

A mindeddig kiadatlan – Therese Corzan esetében szinte ismeretlen –, rendkívül élvezetes stílusban írt naplók megörökítik számunkra a magyar arisztokrácia nagykárolyi, gyulai, pesti és bécsi mindennapjait, utazásait, magánéletét, szórakozási lehetőségeit éppúgy, mint a famíliák magas társadalmi rangjából adódóan a szélesebb nyilvánosság előtt megélt, ismert családi eseményeit.

Különösen részletgazdag leírásokat olvashatunk Károlyi Antal és Harruckern Jozefa esküvői előkészületeiről.

Erdész Ádám bevezetőjében elmondta, a két napló olyan időszakba kalauzol el, amikor Békés megye jószerével a térképen sem volt rajta, a hatóságok a határaival sem voltak tisztában, még a Zaránd megyei adókat is itt akarták beszedni.

Arany Krisztina, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezetője elmondta, Therese Corzan a napló megszületésekor legalább negyvenéves volt, és miután katalán arisztokrata családból származott, ezért egyenrangúnak tartotta magát a főurakkal.

Laczlavik György, az MNL Országos Levéltára főosztályvezetője szólt arról, hogy Hueber Antal naplóját Dusnoki-Draskovich József munkásságából ismerik. A Harruckernek nem is elsősorban mint egyházi személyre számítottak rá, hanem olyan valakire, aki segít a hétköznapok unalmát elűzni, miután Antal atya meglehetősen jó humorral bírt. Írása is többrétegű, hiszen tudja, hol a helye, a sorok között mégis megfogalmaz némi fanyalgást is. Szól például a penitencia játékról, ami durva tréfákat generált a vesztes büntetése gyanánt.

Neki például lisztből szájjal kellett kipeckelni egy pénzérmét. Közben izzadt, a liszt ráragadt a csuhára, meg is fogalmazta, hogy ez így nincs rendben.

Arany Krisztina elmondta, Therese Corzan hihetetlenül fegyelmezett, tisztában van vele, hogy egész életében szolgálatban állt. Viszont kiderül, hogy éles a szeme, óvatosan oda is dörgöl néha, kifejezetten humoros például, amikor a különböző helyi táncszokásokat, például a polonézt írja le.

Eléjük küldtek egy bolondot

A szerkesztők kitértek arra, hogy Therese Corzannak erős az önreflexiója. A naplóból az olvasók sok információt kapnak a természeti környezetről, a világról. A helyzet fonákát és az öltözködési szokásokat jól mutatja, hogy amikor Nagykárolyba érkeznek, akkor a nő leírja, hogy eléjük küldtek egy „bolondot”, talán azért, hogy hosszú út után felvidítsa őket. Kiderült, hogy egy előjáróról van szó. Később az is kiviláglott, hogy ott mindenki hasonlóan öltözik. A kötet bővelkedik ilyen érdekességekben.