Békés megye

2021.08.12. 07:14

Már kirepültek és gyülekeznek az első füsti fecskék

Egyre több idei kelésű, fiatal füsti fecskével találkozhatunk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartó Telepének környékén, Kardoskúton.

beol.hu

A fiókák többsége kirepült, a legtöbb szülőpár pedig már meg is kezdte a második költést – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

A füsti fecske az egyik leggyakoribb fecskefaj Magyarországon. Míg a molnárfecskék elsősorban a városokban, addig a füsti fecskék a külterületi tanyákon, állattartó telepeken szeretnek fészkelni. Az állatok körül mindig sok a rovar, így a fecskék számára is bőségesen akad táplálék.

A füsti fecskék általában már májusban fészkelni kezdenek. Idén a hűvös tavasz miatt széthúzott a költés, ennek ellenére a legtöbb fészekből július második felében már kirepültek a fiatal madarak. A hűvös tavasz után a táplálékbázis kifejezetten jó volt a térségben, így az átlagosan kirepült fiókák száma is magas.

Fecskefiókák etetése egy madármentő állomáson /Fotó: Komka Péter/MTI/

A szülőpárok jó része megkezdte a másodköltést, már újra tojásokon ülnek. A füsti fecskéknél gyakran harmadköltés is előfordul, ha az időjárás ezt lehetővé teszi. Az első költésből származó fiókák szépen gyarapodnak és már csapatokba verődve gyülekeznek az állattartó telep környékén. Az éjszakákat a nádasokban töltik – olvasható a nemzeti park bejegyzésében.

A füsti fecskék rendszerint szeptemberben indulnak útnak telelőhelyeik felé, október elejére teljesen eltűnnek a térségünkből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában