könyvtár

2021.08.06. 17:48

Bútorokat, vadonatúj könyveket kaptak a muronyiak

Megújult a muronyi könyvtár, az ünnepélyes átadón Szegfű Gábor köszönte meg a Békés Megyei Könyvtár dolgozóinak és igazgatójának odaadó munkáját, a közel egymillió forint értékű bútort, berendezési tárgyat, szőnyeget, könyvet. A polgármester ígérte, megtesznek mindent, hogy az olvasás élménye a település minél több gyermekéhez és felnőttjéhez eljusson.

N. Sz.

Fotó: Bencsik Ádám

Fotó: Bencsik Ádám

Rakonczás Szilvia, a megyei könyvtár igazgatója elmondta, állami pénzből, a kistelepülési könyvtári ellátás keretéből tudták biztosítani azt az összeget, amiből megújulhatott a bibliotéka. Igyekeztek a fiatalok és az idősebbek igényeire figyelemmel vásárolni: szép- és szakirodalmat, szórakoztató olvasmányt egyaránt tettek a polcokra. Leszögezte, a településen partnerekre találtak, és amint lehetőségük lesz, hoznak még könyveket, sőt játékokat, foglalkozásokat, élményeket. Rakonczás Szilvia kiemelte, a régi könyvektől nagy erőfeszítés megválni, mégis jó érzés helyet adni az újaknak. A meséskötetekkel a legkisebb olvasókra is gondoltak, Csukás Istvánt említve elmondta, a műfaj örök, hiszen közönsége is az. A mese segít megismerni, meghódítani a világot, ami a gyerekek célja.

Fotó: Bencsik Ádám

Aláhúzta, a könyvekkel utazhatunk is: akár mesét, akár regényt, útleírást, vagy receptkönyvet veszünk a kezünkbe, közelebb juthatunk önmagunkhoz. Rakonczás Szilvia bátorította a jelenlévőket arra, ötleteiket, kívánságaikat fogalmazzák meg, hogy később még színesebbé tehessék a könyvtárat. A megnyitóra nem érkezett üres kézzel: könyvjelzőket, játékokat adott a gyerekeknek és a helyi könyvtár vezetőjének, Perei Ágnesnek. A Pupa Trupa együttes zenei-mesei előadása előtt azt kívánta, a Murony szó jelentése nyomán legyen a település kis könyvtárában is akkora nyüzsgés, mint egy hangyabolyban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában