holokauszt

2021.07.30. 17:14

A roma áldozatokra emlékeztek Szarvason

A roma holokauszt áldozataira emlékezett pénteken Szarvason a megyei és a szarvasi roma nemzetiségi önkormányzat.

N . Sz.

A szarvasiak nevében Nagy Nikolett elnökhelyettes köszöntötte a megjelenteket és Romhányi Tiborné mondott beszédet, majd gyermekeket mondtak alkalomhoz illő verseket.

Jónás Jánosné, a megyei roma nemzetiségi önkormányzat elnöke a Védtelen áldozatok című dokumentumfilmből hozott egy részletet, amely Daróczi Ágnes és Bársony János kutatásai alapján készült, és arról szól, hogy 1944-ben miként hurcoltak el végeztek ki húsz dobozi, sarkadi és kötegyáni romát, akiket aztán Dobozon tömegsírban helyeztek el. Ezen a helyen síremléket állítottak pár éve.

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek /Fotó: Babák Zoltán/

Elmondta: az augusztus 2-ai emléknap kapcsán azért kell minden évben megemlékezni a roma holokauszt áldozataira, hogy ilyen tragédia soha többé ne fordulhasson elő. Hangsúlyozta, azért is volt fontos, hogy fiatalok mondtak verseket, mert szeretnék a következő generációkban is erősíteni ezt a szemléletet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában