Gepida kori épületek nyomaira bukkantak Békéscsabán

Ez egy több korszakos régészeti lelőhely, a bronz- és vaskortól kezdve folyamatosan lakott volt a terület. Éltek itt szkíták, kelták, szarmaták, gepidák, avarok, majd az Árpád-korban és a késő középkorban magyarok is – mondta az ásatást vezető régész. Nagy Dániel Sándor hozzátette, egy cég agyagot bányászik Békéscsaba határában, ezért végeznek megelőző feltárást a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai. Mutatta, hogy az érintett terület valamelyest dombosabb, magasabb, a környék pedig laposabb, ezért fordulhat elő, hogy itt telepedtek meg a régi korok emberei, hiszen biztonságban érezték magukat az árvíztől és belvíztől.

Spakli, szike, ecset – többek között ilyen eszközökkel és rendkívül aprólékosan, óvatosan dolgoznak a szakemberek. Berajzolták, hogy hol érdemes kutakodni, ezek egyébként egykori gepida műhelyek, ólak helyét jelzik. Nagy Dániel Sándor hozzátette, a gepidák félig-meddig a földbe vájták az épületeiket, a cölöplyukak pedig arról árulkodnak, hogy a kunyhóikat befedték, vélhetően náddal, kihasználva a mocsaras környék adottságait. A vizek mellett éltek, a magas partokat lakták be egyfajta tanyahálózattal.

Malomkődarabok, fazéktöredékek, agancs fésűdarabok, szövőszéknehezék, fenőkő, valamint marha-, szárnyas-, disznó- és vadcsontok, halszálkák, tojáshéjak – többek között ezek kerültek elő a föld mélyéről. A leletek arról árulkodnak, hogy mivel foglalkoztak és miként éltek az 5-6. században a gepidák. A régész hírportálunknak elmondta, növényeket termesztettek – vannak olyan gödrök, amelyekben gabonát tárolhattak, majd később szemétlerakóként használhattak –, állatokat tartottak, vadásztak és halásztak.

Nagy Dániel Sándor elmondta, a lelőhely azért különleges, mert a keleti germán népek közé sorolható gepidák az 5-6. században csak nagyjából 150 évig éltek a területen, és eddig viszonylag kevés emléket találtak a szakemberek a korszakból a Körösök környékén.

Hozzátette, a gepidákról főleg a gótok történetírója, Jordanes Getica című művének köszönhetően maradtak fenn információk. A legenda szerint a gepidák a gótokkal együtt a skandináv őshazából érkeztek, majd egyre délebbre vonultak.

A felemelkedésük a hunokhoz köthető: a gepidák királya, Ardarik Attila egyik kedvenc embere volt. A gepidák gyalogosan harcoltak, a test test elleni küzdelemből vették ki a részüket, egyméteres karddal, késekkel, lándzsákkal és pajzzsal szerelték fel magukat. Szerepet kaptak a 451-es catalaunumi csatában is, amikor a hunok és a nyugat-rómaiak csaptak össze: ez igazából döntetlennel, de inkább Attila vereségével zárult.

Rá két évre meghalt a hun fejedelem, és két liga alakult: az egyik oldalon álltak a gepidák, a másikon az Attila-fiak. A hunok 455-ben a Nedao folyó melletti csatában vereséget szenvedtek, a gepidák pedig megörökölték a területeiket, az 5. század végére uralmuk alá került Erdély, a Tiszántúl, valamint a Dráva és a Száva környéke. Aztán beszivárogtak a longobárdok, akik az avarokkal szövetségre léptek, és 567-ben tönkreverték a gepidákat, akik többsége helyben maradt és beolvadt.

Kifosztották a szarmata sírt

A gepidáknál korábbi, késő szarmatákat ugyancsak találtak a múzeum munkatársai. Rábukkantak egy sírra, amelyben korábban teljesen felforgatták a csontokat, hiszen azok összevissza álltak, ez arra utal Nagy Dániel Sándor szerint, hogy a sírt kifosztották. Ugyanis a szarmatákat szintén az ékszereikkel temették el, a fosztogatók ezek után kutakodhattak. A régész mutatta: találtak egy másik sírt is, amit körárokkal vettek körbe, vagyis a sírban vélhetően valamilyen főnököt hantoltak el – ezt egyelőre nem tárták fel.

A szarmaták a Fekete-tenger északi partvidékéről érkeztek. Az 1. században jelentek meg a Kárpát-medencében, majd a 2. században elfoglalták a Tiszántúlt. A 2. századtól folyamatosan költöztek be keletről egészen az 5. század elejéig. Szinte nincs olyan lelőhely, ahonnan ne kerülnének elő szarmata emlékek.