Család

2021.03.02. 11:29

Evés után jön a séta Márton Anitáéknál

„Nehezebb már, mint egy súlygolyó!” – az újdonsült édesanya, Márton Anita fogalmazott ekképpen, amikor január 31-én világra jött gyermeke, Luca hogylétéről érdeklődtünk. Anyuka és kislánya is jól van, és örülnek a hirtelen jött tavasznak.

Gajdács Pál

A boldog édesapa, a kis Luca és az olimpiai bronzérmes súlylökőnő, Márton Anita

Eszik, alszik és kezd egyre többet nézelődni. Így telnek a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club világbajnok súlylökője, Márton Anita kislányának napjai, aki szűk egy hónap alatt már fél kilogrammal gyarapodott, 4500 grammos.

– Már nemcsak síróhangokat ad, hanem más, eddig még nem hallottakat is, egyre erősebb – mondta Anita, aki elárulta, hogy Luca nem szopizik, nagyrészt tápszert, de anyatejet is kap. Anitának egyébként nem volt nehéz megszoknia az állandó készenlétet, hiszen már a várandóság idején is kevesebbet aludt.

– Bújós baba, szeret úgy elaludni, hogy a kanapén lefekve magamra teszem. Jókat pihenünk így, Zsolti, a férjem pedig nyugodtan tud aludni az emeleten – fűzte hozzá.

Anitát császározták, amire tulajdonképpen valahol számított is.

– Hallottam, hogy sportolóknál nem egyszerű a szülés az izomzat miatt. Nem örültem neki, hiszen az első napok pokoli nehezek voltak. Magas a fájdalomküszöböm, de olykor még azt is túlszárnyalta az, amit akkor éreztem. Sokszor még a nevetés is nehezemre esett, de megkerestem egy gyógytornászt, aki a várandósság utáni rehabilitációval foglalkozik, aki megmutatott néhány hegkezelési technikát. Fontos a hegmobilitás, hiszen csökken a fájdalom és javul a keringés is.

A boldog édesapa, a kis Luca és az olimpiai bronzérmes súlylökőnő, Márton Anita

A váratlanul beköszöntött tavaszias időt a kis család is igyekszik kihasználni.

– A kajcsi után elindulunk egy kis sétára. A szabad levegőn sokat és jókat alszik, nagyon örülünk a napsütésnek.

Amikor kisbaba érkezik a családba, érthetően rokon, barát mielőbb látni szeretné, ám a pandémia miatt el kell kerülni a nagy „rohamot”.

– A legközelebbi rokonok, a nagyszülők, dédszülők, a leendő keresztszülők, illetve az edzőm, Eperjesi Laci bácsi már jártak nálunk, mások magától értetődőnek tartják, hogy még nem látogatják meg. Persze, aki százszázalékosan egészségesnek érzi magát, az jön.

Márton Anita legfontosabb teendője manapság Lucus minden kívánságát figyelni, ám teljesen nem zárta ki életéből a sportot. A napokban a nevelőegyesülete, a Szegedi VSE felkérésére elvállalta az atlétikai szakosztály vezetését.

– Az előző vezető, az 1976 óta regnáló Antal Andor korára való tekintettel átadta a tisztségét. Tavaly elkészült a rekortán atlétikai pálya, és szeretnék emelni a versenyzői létszámot, ami munkát igényel. A feladatkört ifjabb Eperjesi Lászlóval vesszük át. Szeretem az irodai munkát, ismerem a támogatási rendszereket, egyszóval kedvemre való ez a munka – mondta Anita. – Örültem a felkérésnek, ám előtte kikértem a békéscsabai klubom vezetőinek, Tóth Sanyi bácsi és Czeglédi Kati néni véleményét is, akik támogatták az ügyet.

Márton Anita már kivívta az indulás jogát a tokiói olimpiai játékokra, az edzések elkezdését áprilisra tervezte edzőjével, Eperjesi Lászlóval.

– Március közepén megyek a hathetes kontrollra, s ha rendben találnak mindent, akkor lassan el lehet kezdeni a munkát. Addig is itthon edzek, most éppen az elipszisgépen vagyok. Nagyon reménykedem, hogy a tervek szerint tudjuk alakítani a programot. Sok mindent megteszek, hogy minél gyorsabban gyógyuljon a sebem, oda kell figyelni a fokozott terhelésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában