hirdetés

2021.01.14. 12:19

Így szabadulj meg az ünnepi súlyfeleslegtől

Az étel nem csak a létszükségletünkhöz tartozik, de élvezzük is elfogyasztani, főleg, ha finom.

PR cikk

Forrás: freepik

Sokunknak nehezére esik olykor lemondani egy desszertről vagy a kalóriadúsabb ételekről, főleg az ünnepi időszakban, aminek jellemzője, hogy rengeteg nagyon finom étel kerül az asztalra, ráadásul a családtagok végig látogatásával még több három fogásos vacsorát kell végig ennünk. Ezt persze nem bánjunk, hiszen annyi finomat ehetünk, azonban az ünnepek elmúltával észrevehetjük magunkon a súlyfelesleget, amit így megszereztünk. Ennek nem csak a mozgás egy fontos része, hanem az étrend megváltoztatása is, hogy egészségesen és kalóriaszegényen étkezzünk.

Saláták

Nem meglepő talán senki számára sem, hogy a salátákat említem elsőként. Rendkívül egészséges fogásnak számítanak. Azonban itt is számít az elkészítés, hiszen salátát is lehet kevésbé egészségesen elkészíteni. A joghurtos-káposztás saláta azonban egy jó választás. Az alapvető hozzávalók a zeller, sárgarépa, uborka és gyalult káposzta. Az öntet citromléből, joghurtból és tojássárgából áll, olajat sót és borsot tehetünk még hozzá. Ha szeretnénk, diót, fenyőmagot vagy kaprot is tehetünk rá a végén.

A quinoa saláta újdonságot jelenthet sokunknak. A quinoát nagyjából húsz percig érdemes főzni, miközben paradicsomot, avokádót és uborkát vágunk fel, mellette a petrezselymet is apróra szeleteljük. A quinoának puhának kell lennie, akkor van kész. Szűrőben lemossunk és lecsepegtetjük, majd megvárjuk, amíg egy kicsit megszikkad. Ha ez is megvan, a zöldségeket és a quinoát egybeöntjük, összekeverjük, majd sóval és olívaolajjal locsoljuk meg egy kicsit. Újra összekeverjük és készen is van.

Forrás: freepik

Húsok

A zöldségek mellett nem kell lemondanunk a húsról. A csirkemell egy finom és diétás választás, ami elkészítésére rengeteg variációt találhatunk. Szimplán már csak ha salátába tesszük, kicsit feldobja a ropogós zöldek ízeit. A felcsíkozott csirkemell mellé rukkolát és felvágott paradicsomot téve már majdnem egy kész salátát kapunk, csak az olívaolaj, a balzsamecet és esetlen egy kis parmezán hiányzik.

Az ázsiai csirke izgalmas új fogás lehet egy megszokott ételen, ha nyitottak vagyunk az újításokra és ázsiai ételekre. A csirkemell bepácolásával kezdünk, a megszokott olaj, bors, só és citromlé mellé még szójaszószt és csiliport keverjük. Célszerű wokban elkészíteni a húst. Az aljára szezámolajat öntsünk, tegyünk bele fokhagymát és reszelt gyömbért, esetleg kimagozott csilit, ha szeretjük a csípős ételeket. Ezek mellé jöhet a bepácolt hús. A pirítás után egy evőkanál mézben és fél deciliter vízben forraljuk egy keveset. Hozzáillő köretnek a rizs ajánlott, korianderrel megbolondíthatjuk.

Desszert

Cukor nélkül is lehet finom süteményeket készíteni szerencsére. A túrós pitéhez egyáltalán nincs rá szükség! Szerezzünk be otthonra szénhidrát-csökkentett lisztet vagy rozslisztet, amiket sütőporral, vízzel és tojássárgával összekeverve, összegyúrva remek tésztát kaphatunk. Ennek a tésztának a nagy részét a tepsibe kinyújtjuk, a maradékból pedig rács készül majd a tetejére. A túrós töltelékhez két tojásfehérje kell, nagyon kevés só, és egy kupaknyi folyékony édesítő. Túrót, citromlevet, vanília-aromát és az elkészült vaníliapudingot és joghurtot egy tálban összekeverjük és barack szeleteket beletesszük, végül a hab is belekerül. Ez kerül a tésztára, erre a rács és már csak a sütés van hátra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában