Idén lett hetvenéves Ecsegfalva

Galambos Istvántól megtudtuk, 1212-ben említik először Ecsegfalvát, akkor még Ecseg néven egy Heves megyéhez tartozó település volt. Legnagyobb természeti értékét a Hortobágy-Berettyó-főcsatorna adta, ami egykor nagy vízfelülettel rendelkezett, ma már azonban jóval keskenyebb, inkább nádasnak mondható. Tehát az Árpád-korban már lakott volt a terület, amely a török hódítás alatt ugyan elpusztult, a vízszabályozásig pedig mocsaras vidéknek számított, 1786 után viszont új életre kelt.

Ecsegpuszta, Pusztaecseg, majd Ecseg elnevezéssel, földművelő lakossággal működött Külső-Szolnok vármegye hatalmas pusztaterületén, tíz katolikus és ötven református családdal. Földbirtokosa a Magyar Katolikus Vallásalap és a Borbély család volt, érdekessége pedig, hogy a térségben található egyetlen, ma is meglévő templommal rendelkezett. Utóbbi miatt nagy jelentősége volt a településnek, hiszen akkoriban az emberek igen vallásosak voltak, és olyan területen telepedtek le, ahol járhattak templomba.

A következő nagy mérföldkő az 1889-ben megépülő, a pusztán áthaladó – Dévaványa–Kisújszállás – vasútvonal volt. Beszámolója szerint ez mai napig érzékeny pontja a lakosságnak, hiszen 1973 óta nem működik, pedig egykor jelentősen befolyásolta életüket, és ma is jobban bekapcsolhatná őket az ország vérkeringésébe. Főként úgy, hogy jelenleg a közút és a híd rossz állapota is megnehezíti közlekedésüket, de bíznak abban, hogy néhány év múlva azok felújítására is sor kerülhet.

Folytatta, az Ecsegfalvát körülvevő, Körös-Maros Nemzeti Park adta természeti kincs – például a Dévaványai-Ecsegi puszták, amiken tökéletesen felidézhető az egykori betyárélet, ráadásul szinte egyedülálló madárvilággal rendelkeznek – viszont örök, ami igen sok látogatót vonz. Éppen ezért szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben a falusi turizmusra, amit a koronavírus okozta helyzetben egyre nagyobb érdeklődés övez.

Galambos István elmondta, a település utolsó nagy benépesülési hulláma 1920-ra tehető, a Nagyatádi-féle földreform idejére, 1949-ig pedig Dévaványához tartozott Pusztaecsegként. 1950-ben vált önállóvá, ekkor kapta meg az Ecsegfalva nevet is, ezért eszerint ünneplik születésnapját. Ekkor 2500 főre volt tehető lélekszáma, ma ez mondhatni megfeleződött, most 1200 lakost jegyeznek. A jelenről kifejtette, munkalehetőség híján nagyon sok az ingázójuk, de örömmel tapasztalja, hogy egyre kevesebben szeretnének elköltözni a településről. Sőt, nemrég előfordult olyan is, hogy Pest megyéből költözött hozzájuk egy család, menekülve a városi forgatagból a csendes, nyugodt, mégis élhető faluba.

Az Ecsegfalvához ragaszkodókért pedig igyekeznek mindent megtenni, hiszen annak ellenére, hogy 35 kisdiákjuk van, működtetik az általános iskola alsó tagozatát, van három civil szervezetük – polgárőrség, közhasznú egyesület és nagycsaládos egyesület – amelyek a jó közösségi életet biztosítják, de rendelkeznek óvodával, művelődési házzal, nyugdíjasklubbal és népdalkörrel is.

Végül kiemelte, legnagyobb helyi értékük az összefogás, ennek eredményeként újulhatott meg nemrég az iskola tálalókonyhája, de összetartozásuk a koronavírus idején is megmutatkozott. Az emberek ugyanis segítik egymást, odafigyelnek egymásra a mindennapokban, és persze náluk mindig történik valami. Legyen az szőnyegszövés, gobelinkészítés, vagy épp egy közös szappanfőzés.

Tehetségesen pengetik a citerát

Galambos István elárulta, a falu gyermekeinek fejlődésére, taníttatására mindig odafigyelnek, ezért szerveznek nekik rendszeresen edzéseket, valamint művészeti iskolába járnak. Oktatóik pedig már nem egyszer megjegyezték, hogy diákjaik tehetsége kiemelkedő, például citerában. Talán innen ered zenekaruk, a Sárréti Pengetősök sikeressége is, amely rengeteg arany és különdíjat tudhat magáénak. Éppen ezért rendkívül büszkék rájuk, és jó példának tartják őket a most cseperedő gyerekek számára.