koronavírus

2020.08.01. 07:34

Ha külföldön járt, Csabán és Szarvason kérhet tesztet

A sárga vagy piros besorolású országból Magyarországra érkezőknek továbbra is kötelező 14 napra házi karanténba kell vonulniuk, amit kiválthatnak két negatív PCR-teszttel. Augusztus 1-től ennek költségét az érintetteknek kell állniuk. Békés megyében Békéscsabán és Szarvason lehet tesztelni.

BMH

Az országba lépők a határon egészségügyi vizsgálaton esnek át, kapnak egy értesítést a kötelező karantén elrendeléséről, valamint egy piros cédulát, amit kötelesek elhelyezni a lakásuk ajtaján – írja honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Aki mentesüni szeretne a karantén alól, annak az országba lépést követően kérelmet kell benyújtania a területileg illetékes járási hivatalhoz, melynek díja háromezer forint. A kérelmező ezután kap egy rendelkezést, amelynek birtokában a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént és felkeresheti az általa választott mintavételi helyet.

Fotó: Shutterstock.com

Békés megyében Békéscsabán és Szarvason lehet tesztet végeztetni, részletek itt. A vizsgálatok költségét az egészségügyi szolgáltatók határozzák meg, ezekről érdemes előzetesen tájékozódni az adott szolgáltató honlapján, de a lista szerint 30 ezer 500 forinttal kalkulálhatunk. A mintavételi helyek felkereséséhez tömegközlekedési eszközt nem lehet igénybe venni, és előzetesen egyeztetett időpontban, maszkban kell érkezni.

A teszt eredményét e-mailen vagy – az ügyfélkapuval rendelkezőknek – az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren keresztül küldik el a laboratóriumok, az eredményről a kérelmezőnek kell tájékoztatni a hatóságot (a területileg illetékes kormányhivatal kerületi vagy a járási hivatal népegészségügyi osztályát).

A sárga besorolású országból érkezők az első negatív PCR-teszt után elhagyhatják a karantént, de kötelező elvégezniük a második tesztet is. A piros besorolású országból érkezők a második teszt eredményéig kötelesek karanténban maradni.

A karantén, illetve a tesztelés kötelezettsége alól mentesül az, aki a határon bemutat két, a Magyarországra lépést megelőző 5 napon belül, de 48 óra különbséggel elvégzett, negatív PCR-tesztet vagy egy igazolást arról, hogy az elmúlt fél évben átesett a koronavírus okozta betegségen.

A piros besorolású országból külföldi állampolgár nem léphet be Magyarországra, a sárga besorolású országokból belépő nem magyar állampolgárokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a magyarokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában