Gólya Pál / interjú

2020.08.07. 11:20

A Békés megyei civileknél gyorsan halad az információ

Újabb négy esztendőre Gólya Pált választották a Civil Szervezetek Szövetsége elnökévé. A több mint húsz éve tevékeny társulás vezetőjével az elmúlt időszak eredményeiről, a közhasznú szervezetek lehetőségeiről és a célkitűzésekről beszélgettünk.

N. Sz.

Fotó: LP6DMK2

– Milyen jelenleg a civilek helyzete Békés megyében?

– Azt kell mondjam, meglehetősen bonyolult, hiszen a koronavírus-járvány határt szabott a civil találkozásoknak, aztán ahogy enyhült a helyzet, azonnal folytattuk a munkát. Tudtunk végre alapszabályt módosítani, megtartottuk a tisztújító választást, és elfogadtuk az éves beszámolót. A pályázatok teljesítésének és az elszámolásainak határideje meghosszabbodott ugyan, de március elejétől már bezártak az iskolák, a közösségi terek, így nem volt lehetőségünk rendezvényeket, programokat tartani.

– Pedig a civil találkozások ötletgyűjtést és inspirációt is jelentenek.

– Annak idején, amikor megismertem a többieket, a legnagyobb élményem az volt, hogy meg tudjuk osztani eredményeinket, élményeinket, sőt gondjainkat is. Sosem esett nehezünkre segítséget kérni egymástól, hiszen közösen mindig hamarabb megtaláljuk a megoldást. Csaknem száz civil szervezet van a látókörünkben a kultúra, egészségügy, sport területétől egészen a műszaki, reál értelmiséget tömörítő szervezetekig. A szövetség egyik lényeges előnye az összefogás és a tapasztalatcsere lehetősége. Ma már, a digitális eszközök világában, szinte villámsebességgel terjednek a hírek, de sokszor mondják humorosan: a civileknél még gyorsabb az „információátvitel”. Ami igaz, mert mi gyorsan megbeszéljük a hallottakat, azonnal sorra vesszük a minket foglalkoztató dolgokat.

Úgy véli, kellő rugalmassággal tudnak előrelépni a civilek /Fotó: Lehoczky Péter/

– Lezárult egy időszak, de az új ciklusban máris nyitás érezhető.

– A 2014–2020-as szakasz végével a nemzeti fejlesztési terv és az uniós pályázatok lejárnak, a nadrágszíjat valószínűleg összébb kell húznunk a gazdasági nehézségek miatt. Ennek ellenére nagy várakozással tekintünk a jövőbe, a tisztújító taggyűlésen módosítottuk a szövetség alapszabályát is. Ezzel a lépéssel szélesítettük a szervezet tevékenységi köreit, megcélozva az esélyegyenlőséget, a családok védelmét, az egészségmegőrzést, az emberi és állampolgári jogok védelmét, a sportot, a bűnmegelőzést és a turizmust. A bővítés által tudunk majd pályázni olyan forrásokra is, amikre eddig nem volt esélyünk. A saját szervezetem és alapítványom elnökeként is bizakodó vagyok, úgy vélem, a társadalmi környezet kedvező a működésünknek, csak kellőképpen rugalmasnak kell lennünk. Mindig pont annyira, amennyire az élet megkívánja.

– Munkája során nagyon aktív, marad még szabadideje?

– Nyugdíjas vagyok, tehát kevés a szabadidőm. Viccet félretéve, az eredeti szakmámtól sosem távolodtam el, mérnökként dolgoztam, az innovációt mindig előtérbe helyeztem. Jelenleg a Békés Megye Műszaki Haladásáért Alap Alapítványnak vagyok a kuratóriumi elnöke és ügyvezető igazgatója. A szervezet célja az emberek megismertetése az új technikai eszközökkel, ezen túl népszerűsíteni szeretnénk a műszaki-reál szakmákat a fiatalok körében. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége kötelékében is folytatjuk a megyei ismeretterjesztést, igyekszünk előremozdítani a természetvédelem, műemlékvédelem, környezetvédelem ügyét, ezekhez pedig anyagi forrásokra pályázunk. Kevés szabadidőmben, amikor otthon vagyok, szívesen kertészkedem. Mindent nagy szeretettel és kedvvel csinálok, amíg csak egészségem engedi.

Közel száz szervezetet fognak össze

A Civil Szervezetek Szövetsége 1999. november 23-án alakult meg huszonnégy ­civil szervezettel, az egykori Ifjúsági Ház és Békéscsaba önkormányzatának támogatásával. Közhasznú szervezetként 2000. augusztus 24-én jegyezték be a szervezetet.

Mára már közel száz civil szervezetet tömörít. Célja a tagegyesületek által gondozott és képviselt kulturális, szociális, környezet- és természetvédelmi ismeretek átadása, rendezvények szervezése, érdekképviselet, pályázati programok lebonyolítása, eszmecsere, valamint a társadalmi tudat formálása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában