Békés megye

2020.01.03. 13:33

Páran adják vissza a tűzijátékokat

Január 5-ig, vasárnapig lehet és szükséges visszavinni, visszajuttatni a fel nem használt vagy sérült tűzijátékokat az árusokhoz.

L. B.

Aki megszegi a szabályokat, komoly bírságra számíthat /Illusztráció: Shutterstock/

Leskovicsné Tóth Mária, a Leskovics Pirotechnika Kft. ügyvezetője elmondta: vannak egyes, kettes és hármas kategóriába tartozó pirotechnikai termékek. Az egyesek és kettesek – bizonyos keretek között – egész évben megvásárolhatók, tárolhatók és magánterületen fel is használhatók. Ezeket ezért nem kell visszavinni, csak akkor, ha nem működtek. Csak a hármasokat szükséges visszajuttatni, ha megsérültek vagy ha azokat nem használták fel.

Egyébként az eladott tűzijátékok mindössze 5 százaléka tartozik a hármas kategóriába; ezek általában a komolyabb telepek, javarészt költségesek is.

Illusztráció: Shutterstock

A szakember elmondta, az áruk visszavételét jellemzően úgy oldják meg a pirotechnikusok, hogy a nyugtán szerepel a cégük neve és elérhetősége, illetve az árusítóhelyen kitettek egy táblát; és ha a vásárlók jelentkeznek, akkor házhoz mennek a fel nem használt vagy sérült tűzijátékokért. Ők harminc helyen kínáltak pirotechnikai termékeket, és nekik eddig hárman telefonáltak, hogy visszaadnák a tűzijátékot, azokért vasárnap mennek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában