Békéscsaba

2019.10.30. 19:55

A színház művészei is segítik a kutyamenhelyet

A békéscsabai kutyamenhely javára indított jótékonysági akciót a Jókai színház, kapcsolódva a Sárkány a szekrényben című zenés mesejátékhoz. Szerdán a teátrum művészei és munkatársai megsétáltattak néhány négylábút a Kétegyházi úton. Közel két héten át adományokat gyűjtenek a menhelyen lévő állatok számára, valamint az örökbefogadást szintén népszerűsítik.

Licska Balázs

A Sárkány a szekrényben című zenés mesejáték történetének lényege, hogy a kis Sophia hercegnő születésnapjára egy kutyust szeretne, de nem kaphat, mert a háziállatok koszosak, büdösek, hullatják a szőrüket. Egy napon különös tojásra bukkan, amiből egy kis sárkány kel ki. Rögtön megszereti, gondoskodik a kis árváról, de rejtegetnie kell, nehogy valaki megtalálja. Ettől megváltozik az élete, minden csupa izgalom lesz körülötte, miközben a kis sárkány egyre csak nő és nő – és ebből lesz természetesen a kalamajka.

Fotók: Lehoczky Péter

Seregi Zoltán, a Jókai színház igazgatója elmondta, a békéscsabai teátrum évtizedek óta végez karitatív tevékenységet, és ezt a hagyományt a jövőben is folytatnák. A gyerekdarab, a Sárkány a szekrényben pedig adta az ötletet, hogy most a békéscsabai kutyamenhelynek, az állatvédőknek segíthetnének. Ugyanis a Sárkány a szekrényben története szerint egy kislány álmai között egy kutya szerepel – a menhelyen lévő állatok vágya pedig az, hogy szerető gazdára találjanak.

Szerdán a színház művészei és munkatársai közül többen megsétáltattak néhány kutyát a Kétegyházi út környékén. Az igazgató hozzátette, az akció azonban ezzel nem ér véget, mivel közös fényképek szintén készülnek, amikkel a kutyák és macskák örökbefogadását népszerűsítenék. Ugyancsak a kezdeményezés része egy adománygyűjtés: a jegypénztárban november 5. és 14. között számítanak nemcsak pénzadományokra, hanem egyéb felajánlásokra is, amelyek segíthetik a menhelyen zajló munkát. Seregi Zoltán azzal zárta: bíznak abban, hogy sok jobb sorsra érdemes állat álmát teljesíthetik.

Szerdán több kutyát is megsétáltattak a Kétegyházi út környékén a Jókai színház művészei és munkatársai

Nagy kutyabarát Juhos Marcell, a zenés mesejáték sárkánya, aki öt kutyát tart otthonában. Kiemelte: nem az a kérdés, hogy mi a jó egy kutyában, hanem az, hogy mi nem. A kutyák imádni valóak, játékosak, ha szomorúak vagyunk, felvidítanak, ha kell, mindig ott vannak, ha odébb kell vonulniuk, odébb vonulnak, vagyis teljesen átérzik az ember érzéseit.

Földesi Ágnes inkább cicásnak, mint kutyásnak mondta magát, ezért rendkívül várta, hogy a menhelyen lévő macskákat megnézhesse, megsimogathassa. Fontosnak ítélte, hogy segítsék azokat a civil szervezeteket, így az állatvédőket, akik önkéntes alapon, a szabadidőt feláldozva, munka és család mellett tesznek másokért. Az állatvédelem az élete fontos részét képezi. Most egy cica vár rá otthon, eddig jellemzően mentett állatai voltak. Úgy véli, a mi felelősségünk az állatokról való gondoskodás, az, hogy nekik megfelelő körülményeket teremtsünk, és hangsúlyozta, rendkívül fontos az ivartalanítás.

Egyre kevesebben fogadnak örökbe

Kevés az önkéntes, ez a legfőbb probléma most a Kétegyházi úti menhelyen – mondta Kiszely Zoltánné, a Békéscsaba Városi Állatvédők Közhasznú Egyesületének tagja hírportálunk kérdésére. Hozzátette, hét közben alig akadnak olyan segítők, akik elvinnék megsétáltatni a kutyákat – ezért is fogadták örömmel a Jókai színház művészeit és munkatársait, akik több négylábút is elvittek pórázon egy nagyobb körre.

Most nagyjából 230 kutya és mellettük több macska van a menhelyen. Etetni, itatni, gyógyszerezni és adott esetben állatorvoshoz kell őket vinni, a kenneleket takarítani, így az emberhiány miatt előfordul, hogy egy-egy kutya mindössze heti egyszer tud sétálni – pedig rendkívül lényeges lenne a szocializáció miatt.

Kiszely Zoltánné szerint nemcsak az önkéntes, hanem az örökbefogadó is egyre kevesebb, s azokon belül is alaposan meg kell válogatni, hogy kinek adnak ki kutyát. Bár van kéthetes – mondhatni – próbaidőszak, több négylábú nem abban az időszakban, hanem később kerül vissza a menhelyre, mivel nem gondoskodtak az ebekről megfelelően.

Ezek is érdekelhetik