Békés megye

2019.09.15. 11:14

Közel ötven település csatlakozott a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez

Az ötezer lélekszám alatti településeken, ahol bekapcsolódtak a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerbe, a Békés Megyei Könyvtár évek óta fejleszti a környezeti megújulást, az állománygyarapítást. Az önkormányzatok is törekednek bepótolni az évtizedes lemaradásokat önerős beruházásokkal, és pályázati forrásokat szintén keresnek.

Csete Ilona

Kevermesen az elmúlt hetekben modern, színes, fiatalos bútorokkal telt meg a könyvtár, melynek modernizálása időszerű volt, hiszen 1971-es nyitása óta mintha megállt volna ott az idő.

– Az önkormányzat segítségével megtörtént a parkettázás és a könyvtár tisztasági meszelése, az új bútorok a helyükre kerültek – mutatott körbe Magyar Ágnes könyvtáros. Megpillantottunk egy hintaszéket, mellette lámpát. Ez lett a folyóiratolvasók hangulatos, csendes zuga. Az új polcok új könyvekkel teltek meg. Ugyanez igaz a békéssámsonira. A művelődési házon belül a könyvtár már „előrehaladott állapotban van”, a nyílászárókat két éve kicserélték, most az épületrészen belül bővítés történt, már berendezték az olvasótermet. A gyermeksarokban bájos, színes, mesefigurás bútorzat várja a kicsiket – mutatta Tóth Attila. A könyvtáros elárulta, segítőivel még sokat kell dolgozniuk, hogy a végleges formáját elnyerje a könyvtár.

Békéssámsonban a klubszobát alakították át olvasóteremmé, a könyvtár területe ezzel is bővült /A szerző felvétele/

– Pályáztunk tavaly a Nemzeti Kulturális Alap közgyűjteményi kollégiumához bruttó 3,8 millió forint értékben könyvtári bútorok beszerzésére. Nyertünk nettó 2,7 milliót. Az önkormányzat saját beruházásában a régi lámpatesteket lecserélik energiatakarékos LED-fényforrásokra – nyilatkozta Zámbori Tamás. A békéssámsoni polgármester azt is elárulta, a Békés Megyei Könyvtár jóvoltából az ablakokra szalagfüggönyöket szerelnek, szőnyegek érkeznek, több új számítógépet is kapnak. A görgőkkel ellátott polcok elmozdíthatók, a tér alkalmassá tehető irodalmi előadásokra, egyesületek összejöveteleire. Korábban is szervezett a könyvtár író-olvasó találkozókat, irodalmi rendezvényeket: eddig az általános iskolában tartották ezeket.

Kóti Hajnalkától, a Békés Megyei KSZR koordinátorától megtudtuk, 2019-re 48 település csatlakozott a Békés Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez.

– Célunk, hogy a kistelepülési könyvtárak olyan megújult, esztétikus megjelenésű közösségi terekké váljanak, ahol a hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett irodalmi és ismeretterjesztő előadásoknak az informatikai képzésektől a nyelvtanfolyamokon át a különböző alkotó, kézműves-foglalkozásoknak is megfelelő teret biztosítsunk. 2013 óta a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatok segítségével 2019-ben már 30 település könyvtára megszépült térben várja a lakosokat. A pályázat alapfeltétele az önkormányzat tevőleges hozzájárulása, ami jelent bővítési, felújítási munkálatokat, a berendezés költségeinek 10 százalékát is az önkormányzat állja. KSZR-es forrásból pedig finanszírozzuk a kiegészítő berendezési tárgyak megvételét.

Hasonló arculati megjelenés

Minden KSZR-hez tartozó könyvtár könyvállománya évente átlagosan 250 ezer forintból gazdagszik új könyvekkel. A széles sávú internetes hozzáférés már alapszolgáltatás ezekben az intézményekben.

– Mára valóban hasonló vonásokat mutató arculat alakult ki megyénk kistelepülési könyvtáraiban, de számos helyi adottságot tükröző vonás is megfigyelhető. A bútorok minősége – gondoljunk itt például a polcok terhelhetőségére –, központi könyvtári ajánlást követ. Szintén fontos szempont a kialakítás terén a könyvtári tér különböző rendezvényekhez igazodó gyors átrendezhetősége is. Évente minden településen legkevesebb négy rendezvényt szervezünk a KSZR-nek biztosított központi állami keretből – tette hozzá a koordinátor. Kiderült, további könyvtárak újultak meg: Kétsopronyban, Gádoroson, Méhkeréken, Okányban, Kétegyházán. Kevermesen, Békéssámsonban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában