Békéscsaba

2019.08.21. 13:47

A pincétől a padlásig megújul a Munkácsy Emlékház

Több lépcsőben újulhat meg Békéscsabán a Munkácsy Emlékház és környezete. A cél az, hogy egy európai szintű látogatóhelyet alakítsanak ki: egyrészt több turistát vonzanának az intézménybe, illetve fontos, hogy minden békéscsabai gyermekkel megismertessék a hagyományokat – mondta Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója.

Licska Balázs

Első lépésként a Munkácsy Emlékház melléképületét korszerűsítik. A hamarosan kezdődő, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló beruházás során egyebek mellett szigetelnek, nyílászárókat, ajtókat és ablakokat cserélnek, rendbe teszik a fűtési rendszert, továbbá napelemes rendszert telepítenek, a fejlesztés 21 millió forintot tesz ki.

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ – amelynek tagintézménye az emlékház – igazgatója elmondta, eddig egy oktatótér volt az épületben, ami a gyerekek művészeti nevelését segítette, egy mosdóblokk, egy műterem, illetve itt működött az intézményi varroda is.

Szente Béla ismertette, több lépcsőben újulhat meg az épület és környezete /A szerző felvétele/

A fejlesztés után is megmaradna az oktatóterem és a mosdóblokk, továbbá kialakítanának egy adminisztrációt szolgáló irodai részt. A varroda helyére egy biciklis pont kerülne a Wenckheim kerékpárutas projekt részeként. Az emlékház a Munkácsy-negyed biciklis centruma lenne, ami kiszolgálná a turistákat, és ami kerékpár kölcsönzésére, javítására is lehetőséget adna a pihenés mellett.

A Munkácsy Emlékház főépületét, a volt Steiner–Omaszta-kúriát a Modern Városok Program részeként újítanák fel teljeskörűen, a pincétől a padlásig, továbbá a mellette lévő Omaszta-parkot ugyancsak rendbe tennék, és egybenyitnák az emlékház területével. A beruházás a tervek szerint a mostani év végén elrajtolhat, és a ­következő esztendőben véget érhet.

Szente Béla hangsúlyozta, nemcsak maga a főépület újulna meg, hanem annak – mondhatni – szellemisége is. Fontosnak ítéli, hogy a látogatók betekintést nyerhessenek az egykori kisnemesek mindennapi életébe, szokásaiba, lakhatási körülményeibe, ezek mind izgalmas részét képezik Békéscsaba történelmének. Bár ezek egy része most is megismerhető az emlékházban, a jövőbeli kiállítás a mostaninál jelentősebb és korszerűbb lesz.

Ami fontos: a festőgéniusz, Munkácsy Mihály alkotásai ezentúl is helyet kapnának az épületben. Emellett betekintést lehetne nyerni abba, miként tárolták a terményeket a padláson, illetve a pincét is hasznosítanák, azt vendéglátásra, rendezvények kiszolgálására alkalmas területté tennék. Az Omaszta-parkban egy – lényegében – angolpark kialakítása a cél, a nyitott terület a pihenést szolgálná, a Munkácsy-negyed tüdeje lenne.

– A cél az, hogy egy európai szintű látogatóközpontot alakítsunk ki – vázolta Szente Béla, hozzátéve, a reményeik szerint ez az érdeklődők számának emelkedésében is megmutatkozik. Emellett fontos, hogy minden békéscsabai gyermeknek megmutassák az emlékházat: lássák a fiatalok, mit jelent a városnak Munkácsy Mihály.

Munkácsy Mihály rendszeres vendég volt a kúriában

A mai Munkácsy Emlékház épülete az egykori Steiner–Omaszta-kúria. Ahogy az Békéscsaba hivatalos oldalán olvasható, a rezidenciát Steiner Jakab, a település egyik legtehetősebb polgára építtette valamikor 1843 és 1850 között. Steiner felesége Reök Karolina, Munkácsy anyai nagynénje volt. A festő nővérét, Gizellát a Steiner család fogadta örökbe, Munkácsy és nagybátyja, Reök István mindennap náluk ebédelt.

1852. december 6-án betyárok támadták meg és fosztották ki a kúriát, Munkácsy nagynénje az ekkor elszenvedett bántalmazásokba pár hét múlva belehalt. Steiner Jakab a megözvegyülése után Omaszta Józsefnek adta el a rezidenciát. Az épület az 1950-es államosításig az Omaszta családé volt.

Az államosítást követően a kúriában tejbegyűjtő állomást alakítottak ki, majd pártházként is szolgált az épület. Csak később, az 1980-as évek elején merült fel a gondolat, hogy a festőzseni rokonainak egykori otthonában emlékházat alakítsanak ki. A munkálatokra az 1990-es évek elejéig kellett várni, a felújítás 1994-re ért véget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában