Galériával

2019.08.03. 16:05

A körösújfaluiak biztonságát szolgálja a megvalósult fejlesztés

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként közel 70 millió forintos támogatásból korszerűsítették Körösújfaluban a csapadékvizet elvezető hálózatot, valamint egy záportározót építettek.

Licska Balázs

A beruházást szombaton, a falunap keretében adták át. A fejlesztés lényege: a Fő és az Arany János, illetve az ezeket összekötő utcákból a záportározón át vezetik le a vizet az Irázpuszta III. csatornába, majd a Cigányfoki főcsatornába.

Szabó Csaba, dr. Kovács József, Tolnai Péter, valamint a helyi képviselő-testület tagjai adták át a beruházást /A szerző felvétele/

Szabó Csaba polgármester elmondta, a záportározó területe mindig is egy olyan terület volt, ahol megállt a víz, és emlékeztetett, a településen többször gondot okozott a belvíz. Ezért is volt fontos a fejlesztés. A záportározó körül sétányt alakítanak ki pihenőhelyekkel, hogy közösségi térré válhasson.

Azt emelte ki a beruházás átadásán dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Tolnai Péter, a megyei közgyűlés alelnöke is, hogy a beruházás a körösújfaluiak biztonságát szolgálja, hiszen a csapadékvizet megfelelő módon el lehet vezetni. Fontosnak nevezték a kistelepülések támogatását, élhetővé tételét, Körösújfalu pedig jó úton jár, hiszen több beruházás valósult és valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában