beruházás

2019.07.30. 13:53

Kerékpárutak épülhetnek Sarkadon a határon átnyúló projekt részeként

Bicikliutak épülhetnek Sarkadon, valamint a romániai Nagyszalontán és Madarászon egy magyar-román határon átnyúló projekt részeként – jelentették be a kedden Sarkadon, a városházán tartott rendezvényen.

Licska Balázs

Sarkad polgármestere, dr. Mokán István emlékeztetett, elkészültek a Békéscsabát Madarásszal összekötő kerékpárút tervei, majd megépült Békéscsaba és Nagyszalonta között tervezett bicikliút jelentős része, Sarkadon például a Szalontai utcától a méhkeréki határátkelőhelyig.

Az elképzelések arról szóltak, hogy a mostani projekt keretében korszerűsítik a sarkadi belterületi szakaszokat, illetve megépítik a hiányzó részt Dobozig. A mostani konstrukcióban azonban nem lehet bicikliutakat felújítani, valamint a dobozi önkormányzat, mint partner is visszalépett.

Dan Pacala, Török László és dr. Mokán István /A szerző felvétele/

Kiemelte: Sarkad bővelkedik látványosságokban, az Éden-tavak együttese turisztikai paradicsom, az Éden Camp rendkívül közkedvelt. Az ökörörményi szabadstrandnál pedig jelentős beruházások valósulnak meg, a vízi túrák kezdőállomása. Ezért döntöttek úgy, hogy kerékpárutat építenek az Éden-tavak körül: a Körös és a Bihar utcában 2 méter széles bicikliút lesz, valamint a Hargita sétányon 3 méter széles vegyes forgalmú út, összességében 1,4 kilométer hosszúságban. Az Anti út folytatásaként Ökörörményig közel 1,5 kilométeren 2,25 méter széles bicikliút épül.

A magyar-román projekt összköltsége több mint 1,2 millió euró, Sarkadra 376 ezer euró, vagyis több mint 120 millió forint jut – folytatta dr. Mokán István, aki bízik benne, hogy a beruházás akár jövőre megvalósulhat.

A városvezető hangsúlyozta: Nagyszalonta Sarkad testvérvárosa, nemcsak az önkormányzatok, hanem a civil szervezetek, egyházak, vállalkozók, a lakosok is szoros kapcsolatot ápolnak. Eddig több közös beruházást valósítottak meg, a jövőben is ezt tervezik.

Romániában is segítik a kerékpárosokat

Nagyszalonta polgármestere, Török László elmondta, a városban ugyan csak 250 méter kerékpárút épül, ez jelenti majd az összeköttetést Madarász és Sarkad között. Dan Pacala, Madarász tanácsosa hozzátette, a településen mintegy 5 kilométernyi bicikliutat építenek, az Nagyszalonta határától a madarászi strandig tart majd. Hangsúlyozta, Madarászon nagyszabású turisztikai fejlesztésekben gondolkodnak; ám nem csak a turistáknak lesz fontos a bicikliút. Rengetegen közlekednek két keréken, így a fejlesztés a munkába igyekvők biztonságát ugyancsak szolgálja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában