videóval

2019.06.11. 17:30

Repülőgép-pilótákat oktatnak Békésben

Több olyan olvasói jelzés is érkezett hírportálunkhoz az elmúlt napokban, miszerint Békés megyében az éjszakai órákban alacsonyan cirkáló repülőgépekre lett figyelmes a lakosság. Ezért szerkesztőségünk úgy döntött, utána jár a dolognak.

Vásári Erzsébet

Forrás: Shuttrstock illusztráció

Antalfay Gábor, a Békés Airport Kft. ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, repterükön valóban beindult az éjszakai forgalom, ami annak tudható be, hogy a minél jobb kihasználtság elérésének érdekében együttműködési megállapodást kötöttek olyan szervezetekkel, amelyek repülős pilótaképzést hirdetnek.

Hozzátette, ezzel az intézkedéssel igyekeznek megfelelni a ma már világszinten fellépő pilótahiánynak is. A részletekről elmondta, repterük több olyan technikai eszközzel és adottsággal – például éjszakai repüléshez szükséges fénytechnikai rendszerrel, annak segédberendezéseivel és saját légtérrel – is rendelkezik, melyekkel a hozzájuk hasonlóak nem, vagy csak részben, így minden adott volt, hogy náluk tartsák meg ezen oktatásokat.

Kifejtette, ezzel kapcsolatban érkezett hozzájuk néhány lakossági panasz, melyeket figyelembe véve úgy tervezték meg a további útvonalakat, hogy azokban ne szerepeljen lakott terület. Fontosnak tartotta elmondani azonban, hogy ezen gyakorlatok minden esetben korszerű – modern zajvédelmi előírásoknak megfelelő – kisgépekkel történnek oktató kolléga jelenlétében, gyakoriság terén jó időben heti szinten.

Végül megjegyezte, a fentiek alapján arra törekszenek, hogy programjuk minél kevésbé legyen megterhelő a Békés megyeiek számára, ezzel együtt viszont az emberek türelmét is kérik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában