galériával

2019.06.28. 19:51

Megnyílt a Gyulai Várszínház, elkezdődött a fesztivál

Erkel Ferenc Hazám hazám című áriájának dallamával sok száz érdeklődő előtt kezdődött meg a Gyulai Várszínház 56. évada és a jubileumi XX. Körös-Völgyi Sokadalom, a Dél-Alföld népművészeti ünnepe pénteken este a gyulai várnál.

Papp Gábor

– Hazánk Európa közepén egy kulturális kincsekben gazdag ország, és ezek közé az értékek, kincsek közé tartoznak fesztiváljaink is – fogalmazott Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az ünnepségen elmondott beszédében. Szokásához híven magával hozott egy érdekességet, ezúttal Blaha Lujza színházának első plakátját 1921-ből, ami a nyári évadban díszíti majd a Várszínház direktorának falát, emlékeztetve a teátrum és a város múltjára, hagyományaira.

Fekete Péter (előtérben), Pál Miklósné, dr. Elek Tibor és dr. Görgényi Ernő mondott köszöntőt /Fotó: Imre György/

Az államtitkár kifejtette, a Várszínház nyári évadában egy valódi összművészeti fesztivál rajzolódik ki. Szólt a héten lezajlott Weöres Sándor-napokról, az Erdélyi hetekről, az öt bemutatóról, a Shakespeare-fesztiválról, az irodalmi humorfesztiválról, a történelmi és kortárs prózai darabokról, a zenei produkciókról, a hazai és külföldi színházak előadásairól. Kiemelte, hogy pár nap különbséggel három színházi fesztivál zajlott és zajlik hazánkban.

Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, a népi kultúra és a színház édestestvérek, hatnak egymásra, egymást nevelik.

– A Gyulai Várszínház évadainak ezért hagyományosan értékes produkciói a népművészeti tárgyú vagy a népi kultúrából merítkező előadások is – ecsetelte. – A Várszínház a város kultúrájának zászlóshajója, amely irányt mutat és, amely nem csupán játszóhely, de nemzetközi hírű szellemi alkotóműhely is, a minőségi kultúra egyik legismertebb és legelismertebb szereplője. A minőség mellett a várszínház másik tartóoszlopa a hagyományok tisztelete, amelynek alapja az adottságokban, a meglévő értékek tiszteletében rejlik.

Dr. Görgényi Ernő a Körös-völgyi Sokadalom kapcsán kiemelte, ez a program a magyar népi kultúra szinte minden elemét megjeleníti, és visszaadja a régi vásárok hangulatát. A gyerekek időutazáson vehetnek részt, meghallgathatják dédszüleik meséit, kipróbálhatják játékaikat, s a látogatók megismerhetik a térség népművészetének jellegzetességeit.

Weöres Sándor Psyché-jét a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös bemutatójaként láthatta csütörtök este a közönség Vidnyánszky Attila rendezésében /Fotó: Kiss Zoltán/

Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta, a Körös-völgyi Sokadalom a huszadik, jubileumi programjához érkezett.

– A sokadalom megerősíti, hogy a Kárpát-medencében élőknek értékes népművészeti örökségük van, amit felelősséggel ápolnunk kell, és át kell adnunk a felnövekvő generációknak – nyomatékosította.

Dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója arra hívta fel a figyelmet, az idei nyári évad mintegy hetven programot, köztük öt saját bemutatót vonultat fel.

– A Várszínháznak múltja és rangja meghatározza a jelenünket és a jövőnket – mondta a direktor, és aláhúzta: a teátrum hagyományai kötelezik őket a minőségre. Szólt arról is, hogy munkájuk során a tradíciókat igyekeznek megtartani, illetve új lehetőségekkel is gazdagítani. Ennek kapcsán példaként említette, hogy idén is folytatódott a magyar szerzőket középpontba állító kezdeményezés, ebben az évben a Weöres Sándor-napokkal. Szintén új elem a már második alkalommal életre hívott Erdély-hét is. Ezután részletesen szólt az évad programjáról. A megnyitó végén a Bánk bán Hazám hazám áriájának dallamaira felhúzták a vár falára a várszínház zászlaját, amit ágyúdörgések követettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában