balesetmegelőzés

2019.06.27. 17:14

A biztonságos munkavégzésért indítottak fórumsorozatot

Kiemelt célunk, hogy áttérjünk a beavatkozás kultúrájáról a megelőzős kultúrájára – hangsúlyozta a munkahelyek biztonságával kapcsolatban életre hívott fórumsorozat első, békési állomásán megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

P. G.

20190627_Bekes_Kormányhivatal sajtáj_Dobókői györgy(b)dr takács árpád(k)Hidi józsef_BMH_LEH

Mindannyiunk közös célja, hogy a munkahelyi baleseteket, a munkahelyi megbetegedéseket elkerüljük, megelőzzük – fogalmazott elöljáróban Hidi József, a békési járási hivatal vezetője. Mint elmondta, a fórumsorozat békési programján az illetékességi területükön tevékenykedő vállalkozások, munkáltatók ágazati szakemberektől kaphattak tájékoztatást, aktuális információkat a biztonságos munkahelyek kialakításához és fenntartásához.

Fotó: Lehoczky Péter

Takács Árpád emlékeztetett arra, hogy tavaly februárban létrehozták a Békés Megyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoportot. Ezzel egyrészt megfeleltek az alaptörvény azon rendelkezéseinek, hogy fejlesszék a munkaadók és a munkavállalók jogtudatosságát, másrészt hozzájárultak ahhoz, hogy a Békés megyei munkahelyek – ne csak nagyvállalkozások, hanem a kis- és közepes vállalkozások is – biztonságosak legyenek. A kormánymegbízott szólt arról, hogy a munkabalesetek 96 százalékát szabálytalan emberi magatartás okozza, s csak négy százalékuk mögött állnak környezeti hatások.

Kiemelte, széles körű együttműködést alakítottak ki a munkabiztonság erősítése érdekében. A munkacsoport tevékenységében a kormányhivatal szakemberei mellett a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások, valamint a multik képviselő is részt vettek, és kaptak személyre szóló iránymutatást.

Ezen túlmenően feldolgozták az iparbiztonság, a tűzvédelem, az információbiztonság, az infrastruktúra, a környezetvédelem, a zajszint, a levegőtisztaság védelmének témakörét, mindennel foglalkoztak, ami komplex biztonságot ad egy cégnek.

– Természetesen nagyon fontos, hogy a munkavállalók megfeleljenek az előírásoknak, hogy mindenki szabályszerűen, dolgozzon – húzta alá. Takács Árpád kitért arra, hogy a munkacsoport tavaly komoly elismerésben részesült, első sikereként a grémium vezetője tavaly nyáron tájékoztathatta a V4-ek munkavédelmi vezetőit eddigi tapasztalataikról a budapesti Várkert bazárban. Emellett elkészült az úgynevezett csekklista, ami azt tartalmazza, hogy mit kell betartani, milyen feladatokat kell végrehajtani a munkabiztonság érdekében. A vállalkozásokat segítő kiadványt járásonként bemutatják, illetve a tapasztalatokról is beszámolnak ezeken a programokon. Ezen felül konkrét jogszabály-módosításokat is kezdeményeznek. Az információk szerint ősszel megnyitják a munkavédelmi törvényt, így a remények szerint lesz lehetőség a már említett javaslatokat eljuttatni a döntéshozókhoz.

Dobókői György, a munkacsoport vezetője, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője kifejtette, négy fontos fejezetre lehet osztani a munkacsoport tevékenységét. Elsőként megemlítette, hogy felmérték Békés megye helyzetét a munkabiztonság különböző aspektusaiból, a biztonság, a munkaegészségügy, a munkaügy, a foglalkoztatás, a katasztrófavédelem, a környezetvédelem, a jogbiztonság, az információbiztonság területét egyaránt vizsgálták, és ajánlásokat is megfogalmaztak. A multiknál van a legnagyobb rend ezen a területen, komoly erőket mozgósítanak, és ezt szeretnék, természetesen a saját lehetőségeikhez mérten a kis- és közepes vállalkozások tekintetében is elérni.

Javaslatokat, jogszabályi tájékoztatókat fogalmaztak meg, amelyek a kezdő és régebben működő vállalkozások számára is hasznosak. Mindezt egy kiadványban foglalták össze.

A harmadik terület a jogszabályi kodifikáció: összeszedték azokat azokat az elgondolásokat, amelyek egyszerűbbé tehetik a kis-és középvállalkozások életét, hogy minél biztonságosabbak legyenek a munkahelyek, ugyanakkor kiszűrnék a párhuzamosságokat, csökkentenék az adminisztrációs terheket is.

Negyedik tevékenységként pedig átadják az összegyűjtött hasznos információkat a már említett fórumsorozaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában