párlatkészítés

2019.02.21. 19:50

Sokan maguknak főzik le a házi pálinkájukat

Egyre népszerűbb az otthoni pálinkafőzés, az elmúlt években sokan vágtak házi párlatkészítésbe. 2015 óta már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a hatóságok, megyénkben is közel ezret.

Busi Ottó

Számottevő igény mutatkozik idehaza a házi pálinkára – erre a következtetésre lehet jutni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Magyar Idők kérdései nyomán összeállított kimutatásából. A lapban közölt adatsorból kiderül, tavaly is sokan döntöttek úgy: pálinkafőző berendezést vásárolnak maguknak, hogy saját otthonukban készíthessenek tömény italt. Ez ügyben fontos tudnivaló, hogy az üstöket egy jó ideje be kell jelenteni az önkormányzatnak.

A helyhatóságok adatainak összesítése után a NAV azt közölte: tavaly nagyjából 2,5 ezer főzőberendezést vettek nyilvántartásba az országban. A legtöbb üstöt Borsodban regisztrálták, az északkeleti megyében vásárolták tavaly az országos mennyiség közel egyötödét.

Megyénkben a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága összesen 921 darab magánfőzéshez használatos desztillálóberendezést regisztrált 2015 óta. Hírportálunknak küldött adataikból kiderül: a regisztrált megyei magánfőzők részére tavaly nagyságrendileg 8442 darab párlat adójegy került kiadásra, ez 2017-ben közel 8374 darab volt. A párlat adójegy jogosítja fel az azt beszerző magánfőzőt egy liter magánfőzött párlat tárgyévi előállítására.

A bérfőzést végző megyei szeszfőzdékben bérfőzetés tavaly több mint 20 ezer alkalommal történt, 2017-ben ez még 27 ezer alkalom volt. A bérfőzést végző szeszfőzdék által kiadott párlat mennyisége míg 2017-ben 443 ezer hektoliterfok volt, ami több mint 886 ezer liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlatnak felel meg, addig 2018-ra ez a szám 311 ezer hektoliterfokra csökkent, ami 622 ezer liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlatot jelent.

Fabulya Attila szerint is egyre több a magánfőzés, sokan vásároltak maguknak üstöt Békés megyében is /Fotó: Lehoczky Péter/

Fabulya Attila, a Gyulai Pálinka Manufaktúra kóstolóházának vezetője úgy fogalmazott, lendületben van a magánfőzés, egyre többen vásárolnak főzőberendezést. Jelentős problémának tartja viszont, hogy a magánúton főzött pálinkák és a kereskedelmi forgalomba kapható párlatok közötti árkülönbség túlságosan nagy, és elmondása szerint emiatt sokan főznek, értékesítenek magánúton, illegálisan pálinkát. Tudomása szerint megyénkben vannak olyan bérfőzdék ahol ez a fajta „zugfőzés” látványos csökkenést is okozott a bérfőzés mennyiségében. Véleménye szerint az emberek jellemzően még a minőségi problémák miatt hagyhatnak ott egy-egy kipróbált bérfőzdét.

– Akkor történik ilyen, ha a kapott párlat minősége, élvezeti értéke nem megfelelő. Azok a cégek maradtak meg, növekedtek, akik korrekt minőséget adnak, korrekt feltételekkel – árulta el Fabulya Attila. A tavalyi évet a gyümölcstermés szempontjából vegyes évként jellemezte, a szezon ugyan jól indult, jó meggytermés volt, de például a februári fagy a kajszi esetében az elmúlt két évtized legrosszabb termését hozta.

Az alacsonyabb alkoholfok jobb

Fabulya Attila úgy látja, hogy az a fajta régi tradíció, amely szerint az 50 fokos pálinka az igazi, kezd megváltozni. Az emberek egyre inkább megismerik, hogy az alacsonyabb alkoholkoncentrációval rendelkező gyümölcspárlatok sokkal nagyobb élvezeti értéket adnak, hiszen elmondása szerint így illatában, ízében a gyümölcskarakterek sokkal jobban meg tudnak jelenni. Jóval harmonikusabbak, sokkal nagyobb élvezeti értéket adnak az ilyen párlatok. Tapasztalata alapján ma már bérfőzdéknél 46 fok körüli, míg a kereskedelemben kapható pálinkák esetében nagyságrendileg 42 fokos párlatokkal találkozhatunk.

A pálinkakészítéssel kapcsolatban kiemelte: fontos az érett, egészséges gyümölcs, a jó alapanyag hetven százalékban meghatározza a párlat minőségét. Nem kerülhet a cefrébe kosz, levél, faág és penészes alapanyag sem. A szakember szerint a leszedett gyümölcsöt alaposan meg kell tisztítani, mosni, majd összezúzni, csak ezután érdemes cefreként használni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában