Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj

2019.02.16. 09:55

Békés megyei orvosokra is szavazhat

Mintegy 1200 orvosi díjra szóló jelölés érkezett a pácienseiktől azokra a Magyarországon – köztük Békés megyében – praktizáló orvosokra, akik elhivatottsággal és odaadással végzik mindennapi munkájukat.

A díjat 2017-ben, hagyományteremtő szándékkal hozta létre a szegedi Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány. A tavaly szeptember óta tartó periódusban a díjra országszerte közel 700, a gyógyítás iránt elkötelezett, példaértékű munkát végző szakembert javasoltak.

A kitüntetést idén is kilenc olyan szakember kaphatja majd meg, akik elhivatottságukkal valamint szakmai tudásukkal példát mutatnak a mindennapokban. Az alapítvány 2018. szeptember 16 – 2019. január 16. között elektronikus, valamint postai úton várta a jelöléseket, valamint az orvos-beteg kapcsolatról szóló személyes történeteket.

Szavazni a díj weboldalán, a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu című honlapon lehet.

Így szavazhat kedvenc orvosára!

A jelölt orvosok közül kizárólag azokra az orvosokra lehet szavazni, akik hozzájárulásukat adták a szavazáson való részvételhez. Egy e-mail címről kizárólag egy szavazat adható le!

A „szavazok” gombra kattintás után a rendszer automatikus visszaigazoló e-mailt küld a megadott címre, melyben a szavazatot kell megerősíteni a hitelesítéshez.

Az orvosi díj informatikai csapata minden nap átnézi a beérkezett szavazatokhoz tartozó e-mail címeket és amennyiben visszaéléseket (nem valós személyektől érkező szavazatokat) tapasztal a szavazással kapcsolatban, úgy azokat a szavazatokat érvényteleníti.

A jelöltek közül a nagyközönség március 16-ig választhatja ki az év közönség díjasait. Az alapítvány ezen felül 2 különdíjat is átnyújt, amelyekről háromfős szakmai zsűri dönt majd. A díjat 2019. április 11-én, a Magyar Tudományos Akadémia székházában lévő Akadémia Klub Kodály-termében adják át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában