Békéscsaba /Nagyszalonta

2019.01.02. 19:50

Menti a menthetőt a nagyszalontai keresztyén ifjúsági klub

A cudar időjárás, a járhatatlan és keskeny út hordozta veszélyek sem tántoríthatnak el minket attól, hogy célba juttassuk a gyerekeknek, fiataloknak szánt ajándékokat.

Erdei-Kovács Zsolt

A jószívű felajánlóknak köszönhetően alig egy hónap alatt majd háromautónyi játék, ruha, cipő és tartós élelmiszer, édesség gyűlt össze. Az úti cél a Nagyszalontai Bárka Keresztyén Ifjúsági Klub, ahol a közösség szíve és motorja Séra Hajnalka, és ahogyan ő hívja, Imre bácsi vár minket. Miért oda? Mert sokkal többet tesznek a közösségükért, mint ami alapvető emberi mérték szerint elvárható lenne.

A nagyszalontai klubban igazi közösségre találnak a gyerekek: hasznosan tölthetik el a szabad idejüket

Egy decemberi hétköznap, reggel 7 óra tájékán. Bakai László mikrobusza már a pakolásnál derekasan helytáll. A sebtiben, Vas Andor „katasztrófavédő” segítségével megrakott családi autó döcögősen indul, aztán magabiztosan megbátorodik. A járgány tétován erőlködve kapaszkodik az itt-ott felsejlő aszfaltcsíkba, aztán egyenesbe áll, mintha sínen futna. Kásás hó és sáros jég keveredik, elfedi az utat. Nem sietünk. A legfontosabb, hogy odaérjünk. Az 50 kilométeres tempó megengedhető, éppen megfelelő.

A visszapillantó tükörbe révedve, hátra-hátra tekintve hálás szívvel gondolok mindazokra, akik megindulnak, amikor karitatív célok fogalmazódnak meg. Bonnyai Sándor és az önkéntesek szeretethidat építenek az ukrajnai magyarlakta települések lakói és a magyarországi magyarok között. Eldugott kis kárpátaljai falvakba viszik el az üzenetet: „Mustármagnyi hit hegyeket mozgat meg”.

A közösség motorja, Imre bácsi, Séra Hajnalka és Bakai László

Hasonló missziót lát el Séra Hajnalka is, aki még 22 éves fruskaként tért meg, a fővárosból néhány éve költözött Arany János szülőváro­sába. Ott ragadt, azóta is kétlaki életet él. Budapest és Nagyszalonta között ingázik azért, hogy segíthessen.

Bakai László időt és energiát nem kímélve, kiváló pedagógiai érzékkel munkálkodik azon, hogy a zene szeretetét átadja növendékeinek. Mind ott segítenek, ahol tudnak. Mind szolgálnak. Az evangélium üzenetét hordozzák a szívükben.

A zegernye időjárás ellenére melegség költözik a szívembe, átjárja a csontjaimat, és leveti a fáradtságot. Gyula, Sarkad, Méhkerék, közben a Kossuth Rádió bemondja: „aki teheti, ne induljon útnak”. Nem tehetjük, hiszen várnak minket. – Buna ziua – köszön a napszaknak megfelelően a határőr. A csomagokat kérdi, majd dokumentet kér. Feszengek, nem tudok mit mondani. Hivatalos menetlevél nincs, jó szándék azonban igen. Továbbot int. – La revedere! – mondja mosolyogva.

A viszontlátás öröme sugárzik Séra Hajnalkából, ennyi ajándékra ő sem számított. A két autó gyorsan kiürül, majd beszélgetni kezdünk. A beszélgetés elé csak annyit, hogy a sziklakemény akarat már régen elporladt, amikor a hozzá hasonló szeretetteljes személyiségek még mindig kitartanak.

A házi feladatok elkészítésére is szakítanak időt

Felmerül a kérdés, hogy mi az, ami igazán szeretetteljessé és ezáltal erőssé teszi a Bárka Klubot.

– Ez csakis az Úr Jézusnak köszönhető – mondja Séra Hajnalka. – Mi mindannyian, akik itt dolgozunk és szolgálunk, az ő gyermekei vagyunk, és mivel ő maga a szeretet, ezért egyértelmű, hogy ő köt össze minket is. Hisszük, hogy az ő szent szelleme bennünk él, és tőle kapunk békességet, türelmet, szeretetet, megbocsátást, könyörületet, kitartást, vezetést. Hiszen nonszensz lenne az a légkör, ami nálunk a klubban és a gyülekezetben uralkodik, emberi erőfeszítés erre nem képes. Mi erre nem vagyunk képesek, csakis az Úr. Folyamatosan cselekszi közöttünk a csodákat, ahogy gyógyítja a gyerekek szívét, ahogy elrendezi a dolgokat, ahogy megtörténnek olyan események, amikre mi soha nem is gondoltunk volna. És mindezt értünk, értük teszi.

Fotók: Bencsik Ádám

Séra Hajnalka azt mondja, 22 évesen fogadta el az Úr Jézus szeretetét, és azóta az övé az élete. Mint fogalmazott, csodálatos, ahogy átvezet dolgokon, tanít, védelmez, gondoskodik, felállít, jelen van, kiemel.

– Ő tényleg egy hűséges Isten, és ahogy az igében is megígérte, mindent a javamra fordít. Hihetetlen ez a szeretet, és talán emberileg azért olyan nehéz sokaknak elfogadni, mert semmi sincs ingyen. Túl egyszerűen hangozhat, hogy ő úgy szeret, ahogy vagy? Az ő szeretetén soha semmi nem változtat. Nem fog jobban vagy kevésbé szeretni a cselekedeteid alapján. Ezt a feltétel nélküli szeretetet szeretnénk a gyerekeknek továbbadni, amit mi is kegyelemből kaptunk. Nem azért dolgozunk értük, hogy Istennél jó pontokat szerezzünk, hanem mert hálásak vagyunk, és mi már annyit kaptunk, hogy bőven jut belőle másoknak is… A munkánk céljai sem mérhetőek. Szeretnénk, ha a gyerekek megkapnák azt a feltétel nélküli szeretetet, gyógyulást, kiemelkedést, értékrendet, áttöréseket, amit csak Jézus adhat meg

nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában