adománygyűjtés

2018.12.15. 16:41

Házi süteményekkel jótékonykodtak

Jótékonysági süteményvásárt szervezett a megyei Fidelitas a békéscsabai karácsonyi vásár helyszínén, szombaton délután. A helyi kezdeményezés a „Fogjunk össze Kárpátaljáért” elnevezésű országos akció része.

B. O.

Mint Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas Békés megyei elnöke elmondta, a sütemények házi finomságok, és az adományozás becsületkasszás. Az összegyűjtött összeggel pedig egy kárpátaljai fiatalt, Jakab Gábort szeretnék támogatni, aki születésétől fogva mozgássérült, gondozásra szorul. A fiatalember számára a tél miatt létfontosságú, hogy megfelelő mennyiségű tüzelője legyen, az adományokból pedig otthona felújítását, egy fürdőszobát is szeretnének építeni.

Mint megtudtuk, a szervezet idén már negyedik alkalommal hirdette meg az adománygyűjtést, és előző évben a Békés megyeiek közreműködésével, országosan, több mint négymillió forintot sikerült összegyűjteni a kárpátaljai oktatási körülmények javítására, valamint a nehéz sorsú árva és elhagyott gyermekek megsegítésére.

Kicsik és nagyok is megkóstolták a süteményeket a szombati gyűjtésen /A szerző felvétele/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában