vizsgadíj visszaigénylés

2018.10.03. 11:25

Húszéves kor alatt érdemes gyorsan kapcsolni

A fiataloknak megéri időben elindítani a jogosítvány megszerzését. Néhány hónapja ugyanis a húsz évnél fiatalabbak a KRESZ-tanfolyam és az azt követő vizsga díját is visszaigényelhetik. A tapasztaltok szerint ezzel egyre több érintett él.

Busi Ottó

Fotó: Lehoczky Péter

Manapság egyre idősebb korban szereznek jogosítványt a fiatalok. Míg két évtizeddel ezelőtt már 17-18 évesen jelentkeztek és alig várták, hogy vezethessenek, ma már ez kitolódott, a jogosítványt szerzők többsége 25 éves kora környékén jelentkezik valamelyik autósiskolába. Ez az az időszak, amikor már állást keresnek, dolgozni járnak, egyszóval szembesülnek azzal, hogy a jogosítvány kell – derült ki nemrégiben az M1 csatorna egyik műsorából.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a lehetőség bejelentésekor elmondta, évente 50 ezer húsz évnél fiatalabb próbál KRESZ-vizsgát tenni, közülük 30 ezernek sikerül.

Pap András tanítványa, Valach Nikol már visszaigényelte a vizsgadíjat – egyre több fiatal él a lehetőséggel /Fotó: Lehoczky Péter/

– Arra számítunk, hogy ez a szám emelkedni fog, hiszen még vonzóbbá válik a jogosítványszerzés lehetősége, ha annak első lépését megtérítjük a fiatalok számára – tette hozzá. Novák Katalin azt is megjegyezte, ha valakinek jogosítványa van, akkor a munkaerőpiacon is felértékelődik.

A helyi szereplők szerint növekedett azon fiatalok száma, akik az elmúlt hónapokban döntöttek a jogsiszerzés mellett. Pap András, a csabai Thermál Autósiskola vezetője úgy nyilatkozott, nagyon sokan éppen a vizsgadíj visszaigénylésének lehetősége miatt vágtak bele az autóvezetésbe.

– Mivel az elméleti vizsga után két év van a forgalmi letételéig, nagy lelkesedéssel jönnek, kihasználják a lehetőséget. Sikeres vizsga esetén visszakapják a befizetett összeget – osztotta meg tapasztalatait az oktató. Hozzátette, a lehetőséget jónak tartja, és véleménye szerint egy, kevés papírmunkát igénylő megoldást találtak ki. Arra azonban felhívta a fiatalok figyelmét, hogy húszéves korig mindenképp KRESZ-vizsgát kell tenni, és fél éven belül javasolt intézni a visszatérítést.

– Nálunk egyértelműen növekedett az oktatásra jelentkező fiatalok száma. Szeptemberben általában kevesebben szoktak jönni, de idén változatlan a lelkesedés. Úgy gondolom, a növekedés ennek a lehetőségnek a hatása, a fiatalokat igencsak motiválja – jegyezte meg Pap András.

Valach Nikol kora reggel, iskolakezdés előtt gyakorolt a forgalmi vizsgájára a megyeszékhelyen. A tanulóvezető lapunk kérdésére elmondta, ő már igényelte a visszatérítést, egy nyomtatványt kellett kitöltenie, beadnia, jelenleg már csak arra vár, hogy megérkezzen vizsgadíj. – Amikor elkezdtem a KRESZ-tanfolyamot, a rádióból már hallottam a lehetőségről, de az oktatóm is felhívta erre a figyelmet, így miután meglett a sikeres vizsga, el is kezdtük azonnal intézni a visszatérítést – árulta el.

A fiatal előrelátó elmondása szerint ugyanis az átutalt vizsgadíjat félreteszi, jövőre kezdi el egyetemi tanulmányait, így ezt az összeget annak finanszírozására fordítja.

Amit az igénylésről tudni kell

A támogatást az a személy veheti igénybe, aki a B kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres közlekedési alapismeretek vizsgát ez év július 1-jét követően tette le, és a vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be. A támogatás iránti kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni az e célra rendszeresített formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon.

A KRESZ-tanfolyam és a -vizsga díjának visszatérítése 25 ezer forintos értékhatárig jár. A támogatás iránti kérelem a B kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedésialapismeretek-vizsga sikeres letétele napjától számított egy éven belül terjeszthető elő.

A jogosultság megállapítása esetén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a határozat kiadását követő 13 napon belül intézkedik a támogatásnak az ügyfél kérelmében megjelölt, belföldi pénzintézetnél vezetett számlára utalásáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában