Gyula

2018.09.21. 19:50

Emléktábla hirdeti a kastély nívódíját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont építőipari nívódíját hirdető emléktáblát pénteken délután, és ugyancsak az eseményen adták át az alvállalkozók elismeréseit is.

P. G.

A díjat az építtető gyulai önkormányzat, a tervező és a generálkivitelező Modinvest Építőipari- Beruházó- és Kereskedelmi Kft. tavaly decemberben vette át.

Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke elmondta, egy olyan történeti épület megújulását ünnepelhetik az elismeréssel, amely méltán híres és méltán rangos Európa-szerte.

Fotó: Imre György

A tervezők képviseletében Földes László hangsúlyozta, az Almásy-kastély mai formájának elnyerése sokféle szakértői csoport, sok éven át tartó elkötelezett munkájának eredménye.

A generálkivitelező képviseletében Németh Miklós az alvállalkozók magas szintű munkáját méltatta. Az emléktáblát dr. Görgényi Ernő polgármester, Pallai Tibor, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány elnöke, Krizsán András és Németh Miklós avatta fel.

Ezek is érdekelhetik