elek

2018.07.03. 06:50

Nyolcéves koráig makkegészséges volt Patrik

Egy közönséges megfázásból indult tavaly év elején Patrik kálváriája. Az eleki kisfiú mindkét veséjére ráhúzódott a betegség, melyek majdnem leálltak.

N.-L. V.

A hirtelen jött tünet mellé társult egy, az immunrendszerét érintő defektus is. A szülők azóta több orvosnál és kórházban jártak, állapotát hosszú és rendszeres kezelések során tudták valamelyest javítani. A gyermek betegsége azonban nem múlt el nyomtalanul, mindkét veséjének működése krónikus szintre csökkent. A család most vesetranszplantációra vár.

Patrik most vesetranszplantációra vár /Fotó: Imre György/

– Most sikerült elérnünk Szegeden, hogy végre felkerüljünk a transzplantációs listára. A bizottság szerint legalább fél évet kell várni az új vesékre, de akár sokkal több idő is eltelhet a műtét időpontjáig. Mi is felajánlottuk a veséinket, de azok túl nagyok egy kisfiúnak – árulta el Patrik édesanyja, Vera.

Patrik napi négy dialízisen esik át, amit otthon Vera végez el. A kezelések és az állapota miatt gyengébb lett, lassabban mozog és hamarabb elfárad. Az iskolából is ki kellett venni, magántanulóként folytatja tanulmányait. Az édesanyja szerint nagyon jól viseli a kezeléseket eddig, de azért nagyon bíznak abban, hogy minél hamarabb véget ér a fennálló állapot.

A szülők Patrik betegségének kialakulása közben már várták a követező családtagot. A kislány nemrég lett hat hónapos, így most Vera egyszerre vigyáz a gyermekekre, miközben férje dolgozik. Az egy fizetésből fenntartott Botás család mindeddig önerőből fedezte a költséges kezeléseket és a rendszeres heti utazásokat a szegedi kórházba. Egy eleki baráti társaságból alakult Zártszelvény Sportegyesület most azonban a gyermek és szülei megsegítésére siet. Jótékonysági sport- és családi napot rendeznek július 8-án reggel 9 órától az eleki sporttelepen, hogy a befolyt összeget felajánlhassák a család részére.

– A rendezvény megszervezését az egyesületünk egyik tagja vetette fel, akinek a gyermeke egy osztályban tanult Patrikkal, amíg az egészségi állapota megengedte, hogy iskolába járjon. Legfőbb célunk, hogy Elek vonzáskörzetéből minél több embert megmozgassunk, erkölcsi és természetesen anyagi segítséget nyújtva a családnak – árulta el Szelezsán György, a Zártszelvény Sportegyesület vezetője.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában