katasztrófavédelem

2018.07.01. 18:06

Közös képzésen vettek részt a tűzvizsgálók és a helyszínelők

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálói és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyszínelői közös képzésen vettek részt június 26-27-én.

katasztrofavedelem.hu

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nem először szervez ilyen felkészítést, a mostani már a második a sorban – írja a katasztrófavédelem. A szervezésben közreműködött a békéscsabai hivatásos és a békési önkormányzati tűzoltóság is, a kétnapos, értékteremtő gyakorlaton a megyei igazgatóság tűzvizsgálói és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyszínelői állománya vett rész. A tréning helyszínéül egy bontás előtt álló külvárosi tanyaépület szolgált, amelynek környezetét és berendezését a szervezők úgy alakították ki, hogy az egy lakott épületet imitáljon.

Fotók: Gombos Erik tű. hdgy.

A gyakorlatot Maczek Szilárd tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő és Csicsely János tűzoltó őrnagy, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tagja vezette. A képzés célja volt, hogy a résztvevők életszerű körülmények között tapasztalhassák meg a tűz keletkezésének szakaszait, valamint olyan gyakorlati fogásokat sajátítsanak el, amelyeket a későbbi munkájuk során felhasználhatnak.

A képzés második napján bemutatták a gyakorlat alatt készített oktatóanyagot, valamint értékelték a résztvevő csoportok teljesítményét. A rendezvény zárásaként Kiss András tűzoltó ezredes, megbízott megyei igazgató, valamint dr. Kis Péter rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes méltatta mind a gyakorlat lebonyolítása során tanúsított szakmai profizmust, mind a résztvevő állományt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában