nyílt nap

2018.06.08. 17:20

Gyerekek vették birtokba a sarkadi mentőállomást

Nyílt napot tartottak péntek délelőtt a sarkadi mentőállomáson, a folyamatosan érkező és mosolygó, nevető gyerekek beülhettek a mentőautókba, megismerhették a mentési eszközöket – az EKG-tól kezdve a hordágyon keresztül a végtag- és nyakrögzítőig –, összességében megtudhatták, hogy telik a mentőknél egy-egy nap.

Licska Balázs

A szakemberek az elsősegélynyújtással kapcsolatos alapvető információkat is megosztották a kicsikkel, akik az élmények mellett szponzori felajánlásoknak – például a város támogatásának – köszönhetően csokoládét és mentőautós matricát is kaptak.

Rózsavölgyi Zoltán állomásvezető lapunk kérdésére elmondta: a mentőállomáson tizenkilencen dolgoznak és két kocsi – egy esetkocsi és egy mentőgépkocsi – teljesít szolgálatot. A sarkadiak ellátási területéhez tartozik a város mellett Doboz, Kötegyán, Méhkerék, Sarkadkeresztúr és Újszalonta. Évente több mint kétezer esethez vonulnak, tavaly például 2540 esetnél nyújtottak segítséget és több mint 90 ezer kilométert mentek a sarkadi mentők.

A gyerekek látogatásával kapcsolatban hozzátette: fogékonyak a fiatalok, és fontosnak ítéli, hogy a gyerekek minél hamarabb elsajátítsák azt, hogyan kell elsősegélyt nyújtani – vagy ha az nem is megy, legalább tisztában legyenek azzal, hogy baj esetén a 112-t vagy a 104-et kell tárcsázni. Ugyanis bármikor előfordulhat, hogy társuk, esetleg szüleik segítségére kell sietni. Bemutatta a gyerekeknek, hogy mi a teendő, ha egy kisgyermeknél és mi, ha egy felnőttnél áll le a keringés. Ismertette, hogyan kell újraéleszteni – összesen hét lépésben, a helyszín biztosításától a légzés vizsgálatán keresztül a mellkaskompresszióig.

A sarkadi mentők elmondták: egy országos kezdeményezéshez csatlakozva a sérült gyermekeknek mindig adnak plüsst, és a felajánlásoknak hála van bőven utánpótlás a figurákból, van, hogy a bajba jutott, majd megmentett kicsik hoznak be egy-egy játékot. Hangsúlyozták, hogy a tíz éve működő alapítvány jelentősen segíti a sarkadi mentőállomást.

Ehhez csatlakozva dr. Mokán István, Sarkad polgármestere elmondta: a képviselő-testület 80 ezer forintot biztosított arra a sarkadi mentőalapítvány számára, hogy a nyílt napot megszervezhessék. Kiemelte: fontos, hogy Sarkadon működik mentőállomás és hogy ennek révén hamar érkezik a segítség a bajba jutottakhoz.

A szerző felvételei.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában