alkotópályázat

2018.05.10. 10:45

Különleges munkák a turisztikai főpályaudvar pályázatán

Kihirdették a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar Ultraibolya című pályázatának eredményeit a közelmúltban.

P. G.

Sós Imre, a működtető Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, az egyik amerikai cég idén az ultraibolyát választotta az év színének. Ehhez kapcsolódóan írták ki a már említett alkotói pályázatot. A díjakat Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója és Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője adta át.

Az első díjat Rózsa ­Veronika és Forgács Petra ­érdemelte ki. Mindkét fiatal a ­Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola 11. osztályos grafikus tanulója. Rózsa ­Veronika sellőt ábrázolt egy akváriumban, és alkotásának fő ­üzenete, hogy a kreativitással bárhonnan ki lehet törni. Forgács ­Petra egy koreai énekesnő alakját jelenítette meg egy téglalapban, szintén remekül használva az ultraibolya színt. A fiatalok egyébként több órát dolgoztak munkáik elkészítésével. Az alkotásokat a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron tekinthetik meg az érdeklődők. A diákok felkészítője Flóra Virág­ tanárnő.

Sós Imre, Forgács Petra, Rózsa Veronika és Flóra Virág /Fotó: I. Gy./

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában