A Kígyósi-pusztából szállhat olykor az igazi skót dudaszó

Idestova két évtizede szerveznek hazánkban Burns Vacsorát, olyan jótékonysági gálát, ahol Robert Burnsre, Skócia nemzeti költőjére emlékeznek magyar és skót adakozók. A nemes célból életre hívott nemzetközi rendezvényen immáron sokadik alkalommal zenélt az öttagú Budapest Highlanders Pipe Band, melynek tagja Jarabek Imre is, aki már több mint egy évtizede rabja a skót dudálásnak.

– Szakközépben doboltam; volt egy garázszenekarunk, ami feloszlott, miután betörtek a garázsba, és ellopták mindenünket. Az egyetemi évek alatt sok skót zenét hallgattunk, megtetszett a duda hangja – emlékezett vissza Jarabek Imre­. – Ráadásul olyan ­baráti körbe csöppentem bele, ahol volt egy ír szteppes és egy ír dudás fiú is. Felvetettem a srácoknak, hogy kezdjünk el skót dudán játszani.

Megrendeltük az első hangszerünket, ami – bár nagyon rossz vásárlás volt, de –kezdetnek megfelelt. A barátok nem hódoltak sokáig az új „közös” hobbinak, Jarabek Imre egyedül maradt szenvedélyével. A zenész szerint mindez nem csoda, hiszen „ha valaki dudálni akar, fejben el kell pattannia valaminek”.

A soproni egyetemi évek után erdőmérnökként előbb Szolnokra került, ahol a Zagyva partján gyakorolt, majd Szabadkígyósra költözve a Kígyósi-puszta határában folytatta a dudával való ismerkedést.

– A feleségem és a szomszédaim is élvezik, amikor gyakorlok. A hangszer 95 decibel hangerővel vagy még hangosabban szól. A nejem azt szokta mondani: ha hallak, akkor túl közel vagy; ő valahogy szívből utálja a hangját. Sok ember van ezzel így, azt hiszem, nincs is köztes állapot: valaki vagy imádja vagy gyűlöli – mondta. – Az első lépéseket autodidakta módon sajátítottam el, az interneten található kottákat tanulmányoztam és Youtube-videókat néztem. Majd megismertem a ma is Skóciában élő Rab Dánielt, aki a National Piping Center zeneszakán végzett.

Ő volt az, aki megerősített abban, hogy jó úton haladok. Később itthon is jó kapcsolatba kerültem olyanokkal, akik szintén rajongtak a skót zenéért. Végül sikerült összeterelni az érdeklődő zenészeket, és megalapítottuk hét évvel ezelőtt a Budapest Highlanders Pipe Bandet.

A hagyományos „katonai” skótduda- és dobzenét játszó Highlanders azóta a Skót–Magyar Alapítvány hivatalos zenekara lett. Alapvető céljuknak a klasszikus skótduda-­zene magyarországi képviseletét tekintik különböző rendezvényeken, és a hangszerek iránt érdeklődők tanítására is kiemelt feladatként tekintenek

– Keressen fel minket bizalommal, akit érdekel a dudálás. A következő eseményünk március 18-án lesz Budapesten. Hatalmas felvonulásra készülünk Írország védőszentje, Szent Patrik tiszteletére. Tavaly nyolcezren voltak a rendezvényen, idén még több résztvevőre számítunk – szólt terveikről Jarabek Imre. – Augusztus elején a skóciai világbajnokságra utazunk, ahol körülbelül

37 ezer zenész társunkkal fogunk találkozni Glasgow-ban. Mindannyian szeretünk Skóciába utazni, mert tárt karokkal fogadnak bennünket.

A katonai világból ered

A skót duda őse a római korra vezethető vissza. Viszonylag egyszerűen kezelhető katonai hangszerre volt szükség, amely hangos és tömegeket mozgat meg.

– A trombita már a lovasságé volt, így a gyalogosok új hangszert, a dudát kapták. Ez még sokkal kisebb és egyszerűbb volt – idézte fel az eszköz történetét Jarabek Imre. – Nekem egy tradicionális skót dudám, vagyis egy scottish highlander pipe van a birtokomban, melyet régen kecske- vagy birkabőrből készítettek, ma már gore-tex anyagot használnak.

A szabadkígyósi Jarabek Imre megfér több dudással is egy csárdában. Fotó: Jenei Péter