Békés megye

2021.02.26. 09:47

Hármas ütközés, táblalopás és orvhalász fogás a nap statisztikája

Két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze Csabaszabadi mellett, közlekedési táblát lopott egy zsadányi fiatal és orvhalászt fogtak Gyomaendrődön.

beol.hu

Csabaszabadi külterületén, csütörtökön 13 óra előtt néhány perccel összeütközött két személygépkocsi és egy kisteherautó. Az egyik személygépkocsi először lement az út jobb oldali padkájára, majd onnan úgy tért vissza az útra, hogy átment a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Így összeütközött egy neki szemből érkező autóval, majd a szemből érkező autó mögött haladó kisteherautóval. A balesetben mindkét személygépkocsi vezetője súlyosan megsérült, az egyik autó utasa pedig könnyű sérülést szenvedett. A történtek körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja – olvasható a police.hu közleményében.

Fotó: police.hu

A Sarkadi Rendőrkapitányság Zsadányi Rendőrőrsének rendőrei ugyanezen a napon előállítottak egy 18 éves fiatalembert, mert a gyanú szerint Zsadányban, a Béke utca és a Vörösmarty utca kereszteződésében kivett a helyéből egy közlekedési táblát. Az elsőbbségadásra kötelező jelzést egy ideig a vállán vitte, majd bedobta egy árokba. A rendőrség a fiatal ellen büntetőeljárást indított.

Orvhalászt ért tetten egy halőr csütörtökön, Gyomaendrőd külterületén. A férfi az egyik holtágon csónakból sorhoroggal halászott. A rendőrök a csónakjában megtalálták a tiltott eszközt és azokat a süllőket, amelyeket azzal fogott ki. A rendőrök a férfit előállították a Gyomaendrődi Rendőrőrsre, ahol orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult ellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában