Békés megye

2020.02.19. 16:26

Bíróság előtt felelnek tetteikért az unokázós csalók

A Gyulai Járási Ügyészség összesen 9 rendbeli, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére bűnszervezetben, társtettesként elkövetett csalás bűntette és 10 rendbeli kísérlete miatt kezdeményezte három budapesti tartózkodási helyű, valamint három izsófalvi illetőségű férfi letartóztatását, akik azzal az ürüggyel, hogy unokájuk bajba került, országszerte több idős embert károsítottak meg. A bűnszervezet külföldön tartózkodó irányítóit körözi a rendőrség.

Forrás: Shutterstock illusztráció

Január 16-án 17 óra 30 perc körüli időben a bűnszervezet egyik irányítója egy külföldi telefonszámról felhívott egy idős gyulai nőt, és magát a sértett unokájának kiadva segítséget kért tőle arra hivatkozással, hogy Békéscsabán közlekedési balesetet szenvedett.

Az ismeretlen elkövető a sértettnek azt állította, hogy a balesetért ő a felelős, abban ő maga is megsérült, és 8.500 EUR – azaz több mint 2,8 millió forintnak megfelelő – összeget kell átadnia a vétlen félnek, hogy ne legyen a balesetből rendőrségi ügy. Az időskorú sértett abban a hiszemben, hogy az unokájával beszél, át akarta adni a pénzt a telefonáló személynek, ugyanakkor azt is közölte vele, hogy csak 1 millió forint összeg van nála, így ennyit tud adni.

Az ismeretlen személy azt mondta a sértettnek, hogy egy barátját fogja küldeni a pénzért, majd bűntársait – a most letartóztatott 20 és 23 éves budapesti tartózkodási helyű férfiakat – telefonon a sértett lakcímére irányította. Végül a pénz átadására nem került sor, mert időközben az időskorú sértett gyanút fogott, hogy be akarják csapni.

Még ugyanezen a napon 18 óra körüli időben a bűnszervezet irányítója ugyanazon külföldi telefonszámról felhívott egy idős békési nőt is és Gergő néven bemutatkozva, magát a sértett unokájának kiadva azt állította, hogy közlekedési balesetet okozott a 7-es úton, a balesetben ő is megsérült, és pénzre van szüksége ahhoz, hogy ne legyen a balesetből rendőrségi ügy. Ez a sértett végül több mint 400.000.-Ft értékben adott át készpénzt és arany ékszereket a 20 és 23 éves elkövetőknek, akik az értékeket a bűnszervezet irányítója 18 éves fiának adták át, akit a bíróság most szintén letartóztatott.

A három fiatal férfi és az őket irányító, rendőrkézre még nem került férfi 2020 januárjában ilyen módon Budapesten, Szegeden, Kalocsán és Székesfehérváron öt sértettet károsítottak meg összesen 3 millió forint kárt okozva és további négy idős embernél próbálkoztak a fenti módszerrel csalással.

2019 decemberében ugyanezzel az elkövetési móddal Gyulán, Debrecenben, Mezőkövesden, Szerencsen, Nyíregyházán és Szegeden is történtek csalások, amelyeket ugyanazon bűnszervezet másik irányítója és a most szintén letartóztatott 21, 26 és 36 éves izsófalvi férfiak követtek el. Ez a csoport négy sértettet károsított meg összesen 6,6 millió forint kárt okozva és további hat idős embernél próbálkoztak a csalással.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mivel alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsítottak a tanúk megfélemlítésével vagy a tárgyi bizonyítási eszközök eltüntetésével a bizonyítási eljárás eredményét veszélyeztetnék, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte valamennyi gyanúsított letartóztatását – tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Főügyészség.

Előzmény:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában