Békés megye

2020.01.03. 13:59

Érdemes az autó utasterében láthatósági mellényt is tartani

A láthatósági mellény kapcsán a közelmúltban számos hír kelt szárnyra. Többek szerint a rendőrök büntetnek, ha nincs az autóban ilyen ruházat. Mint megtudtuk, a személygépkocsik kötelező tartozékai között nem szerepel a láthatósági mellény. Ugyanakkor a jármű vezetője vagy utasa, ha kiszáll a járműből, akkor gyalogos, és akkor már más a megítélés.

Nyemcsok László

Illusztrációk: Shutterstock

Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a KRESZ szerint lakott területen kívül az úttesten, a leállósávban, az útpadkán tartózkodó gyalogosnak – kivéve a zárt csoportban való közlekedést – éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie. A sajtószóvivő elmondta, útközben bármi előfordulhat. Lehet, hogy műszaki hiba, például defekt, esetleg rosszullét, baleset miatt kell megállni, vagy azért, hogy másoknak segítséget nyújtsunk. Ha láthatósági mellény nélkül száll ki bárki egy járműből, veszélybe sodorja magát.

– Az előírás tehát nem az, hogy legyen az autóban láthatósági mellény, hanem az, hogy lakott területen kívül a gyalogosoknak viselniük kell ilyet – magyarázta Szombati Andrea. – Célszerű a mellényt a jármű utasterében tartani, hiszen nem biztos, hogy mindig ugyanazt a táskát visszük magunkkal, amibe beletettük a saját magunknak és utasainknak előkészített fényvisszaverő ruházatot. Ha a csomagtartóban tartjuk a láthatósági mellényt, és anélkül szállunk ki, megyünk a jármű hátuljához, nem lát bennünket a többi közlekedő.

Illusztrációk: Shutterstock

Csoportokra a következő szabály vonatkozik. Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a csoport bal oldalán, elöl előre fehér vagy sárga fényt, hátul pedig hátra piros vagy sárga fényt adó, a járművek vezetői által kellő távolságból észlelhető lámpát kell vinni. Ha a csoport kellően megvilágított lakott területen közlekedik, vagy közvetlenül a csoport előtt és mögött a csoporthoz tartozó, szabályszerűen kivilágított jármű halad, a lámpák használata nem kötelező.

Biciklivel éjszaka és korlátozott látási viszonyok között úgy szabad közlekedni, hogy a kerékpáron vagy a kerékpároson előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpa és fényvisszaverő van, illetve lakott területen kívül a kerékpáros fényvisszaverő mellényt visel.

– Télen rövidebbek a nappalok, többet kell szürkületben, sötétben közlekedni. Ráadásul köd, eső, havazás miatt gyakran erősen lecsökken a látótávolság – ecsetelte a sajtószóvivő. – Azok a gyalogosok, kerékpárosok, akik ilyen körülmények között nem viselnek láthatósági mellényt, szinte beleolvadnak a környezetükbe. A mellény mellett minden, ami jobban láthatóvá teszi őket, fokozza a biztonságukat. Így például a fényvisszaverő karpántok, kabátok, táskák, ruhára tűzött villogók, lámpák méterekkel növelik meg azt a távolságot, amelyről a gyalogos vagy a kerékpáros már észlelhető.

A közlekedési balesetek megelőzéséért legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy betartják az előírásokat. A rendőrség kéri, mindenki közlekedjen szabályosan, figyelmesen, óvatosan és türelmesen, hogy mindenki hazaérjen.


Bár nem az autó tartozéka, ha kiszállunk a kocsiból, gyalogosként már viselnünk kell a sárga mellényt

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában