Gazdademonstráció

2024.02.09. 16:30

Békési gazdák is tüntettek Záhonyban: az ukrán termények vámmentes behozatala ellen tiltakoztak – galériával

Pénteken a záhonyi határnál tiltakoztak a gazdálkodók az Európai Bizottság döntése ellen, amely lehetővé tenné újabb egy évre az ukrán termények vámmentes behozatalát. Többen részt vettek Békésből is a megmozduláson.

Papp Gábor

Brüsszel hibás döntéseire hívták fel a figyelmet.

Fotó: Jenei Péter

A Világgazdaság cikke beszámolt arról, hogy a demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége közlése szerint kiállnak európai társaik mellett, mert elfogadhatatlannak tartják a brüsszeli döntéseket. A Magosz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen kiadott korábbi közleményében jelezte, támogatja a nyugat-európai gazdálkodók követeléseit, akiket Brüsszelen túl a saját kormányaik intézkedései is sújtanak. Emlékeztettek arra, hogy a magyar kormány a hazai gazdáknak nemzeti hatáskörben tüntetés nélkül is biztosítja azokat a feltételeket, amelyekért a nyugati országok termelői az utcára vonultak. Többek között a gázolaj jövedéki adójának visszatérítése eddig és ezután is biztosított, a családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó adórendszer Európában is egyedülálló, megtiltottuk a földadó kivetésének lehetőségét, hazánk elsőként, az Európai Bizottság döntésével is szembemenve lezárta a határait az ukrán mezőgazdasági import előtt.

Dankó Béla, a békési-szarvasi térség országgyűlési képviselője is jelen volt a demonstráción, amiről több alkalommal be is jelentkezett.

Péntek reggeli, Békés vármegyei indulásakor közzétett Facebook-videójában elmondta, a gazdademonstráción Brüsszel hibás döntéseire hívták fel a figyelmet.

– A Békés vármegyei gazdák miatt kiemelten fontosnak tartottam, hogy ott legyek a záhonyi megmozduláson – fogalmazott, majd leszögezte: nehéz évek állnak a gazdák mögött. – Tavalyelőtt óriási aszály sújtotta térségünket, óriási mínuszokat termeltek a gazdaságok. Tavaly pedig a hibás döntések miatt a beáramló ukrán gabona leverte a piaci árakat. Emiatt bennragadtak a termények a gazdáknál, nem tudtak bevételt produkálni. S ha el is tudták adni a terményt, akkor nagyon-nagyon nyomott árakon, csak veszteséget tudtak termelni. Ezért mindenféleképpen fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább. Ha ezek az állapotok maradnak, akkor a gazdálkodóink tönkre fognak menni. Ezt nem hagyhatjuk, fel kell emelni a szavunk – tette hozzá Dankó Béla. A demonstráción a Békési Kisgazdakör tagjai is részt vettek, de a Békés Vármegyei Gazdakörök Szövetsége oldalára is kerültek fel képek a tiltakozásról.

A szon.hu helyszíni beszámolóját ITT találják meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!