Óriási siker

2019.10.03. 10:04

Álló taps a Nemzeti Színház szentpétervári vendégjátékán (videó)

Vidnyánszky Attila rendezését, a Rocco és fivéreit játszották a színházi olimpián.

Páratlan sikerrel szerepelt a Nemzeti Színház a 2019-es színházi olimpián, Szentpétervárott. A Rocco és fivéreit adták elő – írja az Origo.

Vidnyánszky Attila rendezését ezt megelőzően csak egyszer játszották, szeptember közepén, a budapesti bemutatón. Most a világ egyik leghíresebb színházában, az Alekszandrinszkijban kétszer is.

A közel négy órás, monumentális előadás végén a nézők közül sokan felállva ünnepelték a színészeket, és magát Vidnyánszky Attilát.

A színházi olimpiát a kilencvenes évek közepe óta rendezik, az alapítók között a legnagyobb színházművészek voltak: Robert Wilson, Heiner Müller vagy éppen Jurij Ljubimov.

A kolozsvári és Vidnyánszky Attila beregszászi színházán kívül magyar színház sohasem szerepelt a színházi olimpián. A Nemzeti Színház most a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházban játszhatott, kétszer is.

Vidnyánszky Attila az Origónak a vendégjátékkal kapcsolatban elmondta, hogy a Rocco és fivérei olyan előadás, ami erős indulatokat vált ki a nézőkből, így a szünetben voltak olyanok is, akik elmentek. Akik kitartottak, ők a visszafogottabb orosz közönség szokásaihoz képest feltűnően, szívet melengetően lelkesen ünnepelték a végén az előadást.

A színházi olimpián nagy sikert aratott Rocco és fivéreit – amit a színház csak 18 éven felüli nézőknek ajánl – októberben kétszer játssza Budapesten a Nemzeti Színház.

A főszerepeket Berettyán Nándor, Barta Ágnes, Bordás Roland, Bánsági Ildikó, Schnell Ádám, Udvaros Dorottya, Berettyán Sándor, Katona Kinga és Nagy Márk játssza.

Borítókép: részlet a Rocco és fivérei című darabból

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!