hagyományok

2019.04.09. 15:31

Kelemen László: Kodály a népdalból drámai műfajt csinált

Jellegzetes példa erre a Székelyfonó, a népdalt dramatikus feldolgozásban vitte operaszínpadra.

Budapest, 2018. április 5. Kelemen László, a Hagyományok Háza fõigazgatója (k) brácsán játszik a felújítás alatt álló Budai Vigadó épületbejárása után 2018. április 5-én. Szeptemberben nyílik meg a nagyközönség elõtt a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújított épülete. MTI Fotó: Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A március 15-ei nemzeti ünnepen Kelemen László Erkel Ferenc-díjban részesült. A kitüntetéssel a Hagyományok Háza főigazgatójának zeneszerzői, zenei szerkesztői munkásságát ismerték el. A Kultura hasábjain Csermák Zoltán beszélgetett vele, amit változtatás nélkül adunk közre.

Ön a székelyföldi Gyergyóditróban született, egy korábbi interjújában nagyapját, mint adatközlőt említi. Neki köszönheti talán első zenei élményeit?

Nagyapám amatőr muzsikus volt, sokat tanultam tőle. Édesapám vitte tovább a családi hagyományt; Ditróban „Kicsi seregnek” hívták a gyerektáncházat, ahol apám gyakran muzsikált. Mivel nem volt erre senkinek pénze, természetesen ingyen vállalta. Négyéves lehettem, amikor nagyapám bödönciteráján kezdtem ismerkedni a hangok világával. Két évre rá egy amatőr zenész-tanítónál, Petres Náci bácsinál kezdtem hegedülni tanulni népdalokat és nótákat.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója (k) és Sághy Attila projektvezető körbevezeti a sajtó munkatársait a felújítás alatt álló Budai Vigadó épületében 2018. április 5-én. Fotó: MTI / Mónus Márton

Tízévesen a marosvásárhelyi művészeti iskolába íratták be, ahol ő profi klasszikus zenei képzésben részesült. Zeneszerzői vénájára akkor derült fény, amikor hatodik osztályban a Toldit tanulták, és magyartanára jó jegyet ajánlott fel azoknak, akik zenei illusztrációt készítenek Arany János művéhez. Megoldotta a feladatot, s szerzeményemét el is játszotta az osztály előtt. Ezután került kapcsolatba Csíky Boldizsár zeneszerzővel, aki szárnyai alá vette, és felkészítetts a zeneakadémiai felvételire.

A kolozsvári Zenekonzervatóriumban folytatta tanulmányait zeneszerzés szakon.

Én voltam egyedül a „zeneszerzés osztály”. Ez az állapot számomra ösztönző volt, nagyon sokat tanulhattam az egyszemélyes órák alatt. Terényi Ede és Vermesy Péter oktatott zeneszerzésre, utóbbi már nincs köztünk. Balladába illő halála volt, szász felesége révén Németországba emigrált, s mikor az 1989-es temesvári eseményeket nézte a televízióban, a látottak hatására állt meg a szíve.

Milyen volt a hely szelleme a legvadabb Ceaușescu korszakban?

Kolozsvár pezsgő kulturális élete nagy hatással volt rám. Utólag visszatekintve, csodálkozom, hogy akkoriban engedték a kollégiumi vezetékes diákrádió működését. Visszhang névre hallgatott, s magyarul is szólt. A Visszhang egy intézmény volt, nemcsak rádiózással foglalkozott, hanem például gálaesteket és turnékat is szervezett, s ebben a közegben otthon éreztük magunkat. A Visszhang kórusban énekeltem is, és karvezetői feladatokat is elláttam egy ideig.

A táncházmozgalomba is bekapcsolódtunk, muzsikáltunk Székely Leventével és Papp István Gázsával. A kincses városban tanultam meg szükségből brácsázni, mivel Kostyák Alpár végzős diáktársamat kihelyezték, s a brácsás hiánya a táncházak megszűnéséhez vezetett volna. Ugyanakkor furcsa világban éltünk, különösen a székelyföldi egyetemistákat figyelték. Ne feledjük, 1956-ban a kolozsvári egyetemisták szimpátiatüntetéseket tartottak a magyar forradalom mellett.

Diplomája megszerzése után Nagyenyedre került, ahol a település harminc százaléka volt csupán magyar, s a Securitate minden mozdulatukat figyelte. A szovjet mintára szervezett pionírházban tanított hangszeres zenét, kollégiumban pedig kórust vezette. Sokszor ragadott kottapapírt, s a frissen szerzett művet már azon nyomban el is énekelte az énekkar.

1986-ban áttelepült Magyarországra, s a Zeneműkiadónál helyezkedett el szerkesztőként.

A Zeneműkiadónál pezsgő szellemű szerkesztőségi élet folyt, az említetteken kívül együtt dolgozhattam Fodor Ákos költővel, Mező Imrével, aki a Liszt-összkiadást gondozta, Dobra Jánossal, aki a kórusokkal foglalkozott, vagy a zenetörténész Szerző Katalinnal. Az intézményt később elég méltatlan módon privatizálták: az ötvenes évektől gondozott művek kiadási jogát aprópénzért herdálták el a Ricordi olasz zeneműkiadónak, így a szerkesztőség feloszlott, a magyar zeneműkiadás pedig megszűnt.

Több táncegyüttesben dolgozott. Ez zeneszerkesztési, vagy önálló kompozíciós feladatot jelentett?

Barátaimmal megalapítottuk az Ökrös zenekart, amellyel bekerültünk a Bartók Táncegyütteshez. Korábban ez a zenei műhely úgy működött, hogy olyan neves zeneszerzők, mint Sári József, zongorán kísérték, „korrepetálták” az együttest, és általában népdalfeldolgozások voltak repertoáron. A táncházmozgalom ezt a stílust gyökereiben változtatta meg, s eredeti zenét játszó bandákat alkalmaztak; már a próbákon is mi kísértük a táncosokat. Ezek szerkesztői, és nem zeneszerzői feladatot jelentettek.

Az 1995-ben megjelent lemezen, a Fiatal Zeneszerzők Csoportja 4. antológiájában – Perényi Eszter tolmácsolásában – négy önálló számmal jelentkezett.

A zenekari munkám mellett nem hagytam abba a zeneszerzést sem. Perényi Eszter megtisztelt azzal, hogy felvette repertoárjába a szólószonátámat, s növendékeivel is megszerettette. Az említett csoport, népszerűbb nevén Főzőcső némi pénzhez jutott, s felajánlották, hogy szívesen betennék az albumba valamelyik művemet. Így választottam az 1992-ben befejezett Szólószonáta hegedűre opust.

Kodály-ösztöndíjasként mit tanult a névadótól?

Hálás lehetek az ösztöndíjnak, mivel üres zsebbel érkeztem Budapestre. Korábban, és Magyarországon is számos kórusművet írtam, a már említett Dobra János a Tomkins Énekegyüttessel be is mutatott néhányat. Kodály Zoltántól megtanultam a magyaros prozódia használatát, mivel e területen kiemelkedőt alkotott: vokális darabjai példaszerűek, követésre érdemesek. Kodály a népdalból drámai műfajt csinált. Jellegzetes példa erre a Székelyfonó, a népdalt dramatikus feldolgozásban vitte operaszínpadra, a zenekari kíséret állandóan a dal drámai, vagy vidám jellegére reagál.

Ugyanakkor a harmóniavilága és zeneszerzőként a népzenéhez való viszonya különbözik az őt követő nemzedéktől, így tőlem is. Bartók elvonatkoztatott a népdal konkrét szövegi élményétől, nem próbálta zenében megfogalmazni a szöveg jelentését: a dallamát állította középpontba, s a hangulatát adta vissza.

Lajtha Lászlót még nem említettük, pedig az emlékére alapított kitüntetést Ön is átvehette.

Nagy megtiszteltetés, hogy megkaphattam ezt a díjat 2016-ban. A névadó mindig példa volt számomra. Személyében nemcsak a nagyformátumú zeneszerzőt tiszteltem, hanem a zenéhez kötődő alázatát is becsültem. Szóbeszédből tudom, hogy amikor Bartókék 1916-ban felvették Lajthával a kapcsolatot, tulajdonképpen egy zenéhez értő szolgát kerestek – no, ez volt Lajtha. Szolga volt a szó legnemesebb értelmében, emellett kimagasló egyéniségére is felnézhetünk: a francia zene frissességét hozta el a magyar népzenei világba.

Habitusa is példamutató, a háború után egy sikeres angliai életszakaszból érkezett haza, felvállalva az üldöztetést és nélkülözést. Szívós munkával hozta létre a Lajtha-csoportot, akikkel kiemelkedő munkát végeztek. Menedékhelyet biztosított sokaknak: a lecsúszott dzsentritől kezdve az apácáig voltak együtt a csapatban. Kevésbé köztudott, de a Kossuth-díjjal járó összeget is megosztotta a rászorulókkal. Büszke vagyok arra, hogy hagyatékát a Hagyományok Háza gondozhatja.

Borítókép: Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója (k) brácsán játszik a felújítás alatt álló Budai Vigadó épületbejárása után 2018. április 5-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában