Pénziránytű

2023.09.03. 12:00

700 ezer kiadvány segíti a diákok pénzügyi nevelését

Az elmúlt három évben 50 százalékkal nőtt a pénzügyi ismeretanyagot is tartalmazó tankönyvek és munkafüzetek száma, a Pénziránytű Iskolahálózat taglétszáma pedig megduplázódott.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Összesen 700 ezer kiadvány segíti a diákok pénzügyi nevelését az új tanévben Magyarországon – közölte a Pénziránytű Alapítvány az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Kifejtették: 162 ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Állampolgárok pénzügyei című munkafüzetek a 8. és 12 évfolyamos diákok számára. Emellett 545 ezer példányt rendeltek az iskolák az alapvető pénzügyi és gazdálkodási ismereteket is tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzetekből.

Az alapítvány jelezte, hogy az elmúlt három évben 50 százalékkal nőtt a pénzügyi ismeretanyagot is tartalmazó tankönyvek és munkafüzetek száma, a Pénziránytű Iskolahálózat taglétszáma pedig megduplázódott.

Felhívták a figyelmet arra: 

a pénteken kezdődőtt tanév egyik újdonsága, hogy 8. és 12. évfolyamokon az Állampolgári ismeretek önálló tantárgy lett, és a praktikus pénzügyi ismeretek ennek a tantervében jelennek meg.

A 2016 óta a Magyar Nemzeti Bank támogatásából megvalósult tartalomfejlesztés révén eddig összesen több mint 2,5 millió ingyenes könyv és munkafüzet támogatta a pénzügyi kultúra iskolai fejlesztését – írták a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában