Erős magyar közösségek éve

2020.06.24. 12:49

Nagy az érdeklődés a Határtalanul! kirándulási program iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt, több mint 2200 pályázat érkezett, és a kérelmek mintegy fele nyert el támogatást – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A programra idén az erős magyar közösségek éve keretében 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az államtitkár felidézte, hogy 2020 februárjában három pályázati felhívást tettek közzé, a határidő március 30-ról április 30-ra módosult. Kiemelt korosztályként jelölte meg a hetedikeseket, mellettük még két felhívást hirdettek meg a középiskolák számára.

A benyújtott pályázatok alapján megállapítható, hogy a nagyobb kirándulások jellemzőek, legtöbben négy vendégéjszakás utat szerveznek közölte.

A legtöbben Erdélybe szeretnének utazni, ezt követi a Felvidék, Horvátország, a Vajdaság, Kárpátalja és a Muravidék.

A csoportok 27 százaléka 2020 őszén, 73 százaléka 2021-ben tervezi a kiutazást. Ezek 60 százaléka utazási irodával valósul meg, míg 40 százaléka önálló szervezésben.

Lehetővé teszik azt is, hogy a 2020 tavaszán a járványhelyzet miatt elmaradt kirándulásokat megvalósítsák a pályázók jelezte Potápi Árpád János.

A 2019-es nyertesek közül eddig már több mint 600 csoport módosította utazása tervezett időpontját 2020 nyár végére, illetve őszre.

Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta:

a partnerszervezeteiknek 2019/20-as tanévre 300 milliós forintot biztosítottak, hogy meghívásos jelleggel bonyolítsanak le régiók közötti utazásokat, amelyek lényege, hogy külhoni diákok egymáshoz, illetve anyaországi területekre utazzanak.

Ennek az összegnek közel 100 százaléka megmaradt a járvány miatt, és az a következő tanévben felhasználható mondta el nemzetpolitikai államtitkár.

A 2019-es pályázatoknál a megvalósítási időszakot 2020. június 15-ről október 31-re módosították, de folyamatban van egy további hosszabbítás is, 2021. június 15-re.

Kitért arra is, hogy

a program keretében 2010 óta 400 ezer diák utazását támogatták.

A Határtalanul! program a legrégebbi komplex nemzetpolitikai kezdeményezés, célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, a személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között. A program részeként magyarországi iskolák tanulói kormányzati támogatással osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein. A gyerekek mintegy kétharmada napi kapcsolatban van azokkal a diákokkal, akikkel a program réven került kapcsolatban.

Potápi Árpád János felidézte: március közepén alakult úgy a vírushelyzet, hogy minden nemzetpolitikai programot át kellett variálni.

Ezek nagy részét az elmúlt hónapokban online módon bonyolították le közölte.

A helyzethez rövid időn belül a világ magyarsága is alkalmazkodott, és a magyar kormányéhoz hasonló intézkedéseket hoztak. 1867 óta ez volt az első március 15., hogy nagyobb ünnepség nem volt sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében, illetve a világ magyarsága körében jegyezte meg az államtitkár.

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul! program eddigi eredményeiről tartott sajtótájékoztatón Budapesten a Magyarság Házában 2019. május 17-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!