Életműdíjat kapott a zsidó hitközség békéscsabai elnöke

– Tavaly ingyenes hanukai koncertre, majd közös fánkozásra várta a zsidó hitközség egész Békéscsabát, nem titkoltan a nyitás szándékával. Milyen fogadtatása volt a programnak?

– Óriási sikere volt, még a zeneiskola nagyterme is kicsinek bizonyult, annyian voltak. Fontos a nyitás, és döntött is arról az elöljáróság, hogy egyre több zsidó kulturális programot tesz nyilvánossá. Békéscsaba befogadó, nem ellenségeskedő város, ezt a kapcsolatot tovább kell építeni. Anno a városban jelentős számban éltek, és alkottak zsidók, rengeteg ingatlan, épület őrzi az emléküket. Nem szabad hagyni – és nem nekünk, a helyi hitközségben néhányunknak, hanem egész Békéscsabának –, hogy a zsidóság feledésbe merülhessen. Azt látom, a város vette a lapot.

– Az 1990-es évek eleje óta, 30 éve a zsidó hitközség elnöke. Milyen volt átvenni a feladatot?

– A számszerűségét tekintve könnyű volt. Hiszen egy apró, 40–50 tagú közösségről volt akkoriban szó, ráadásul volt egy folytonosság is, hiszen édesapám volt az elődöm, csak át kellett vennem tőle a stafétát. Ami nehézséget jelent, hogy amíg vannak, akik aktívak, vannak, akik mondhatni bujdokolnak. Mindig is vallottam, nem szabad hagyni, hogy feledésbe merüljön, őriznünk kell a mártírjaink emlékét. Nem is gondoltam volna, de elképesztően látogatott a ligetben felállított emlékfal. Többen zokogva olvassák a neveket. Megrendítő. Jönnek Izraelből, az Egyesült Államokból, illetve persze Békéscsabáról, a megyéből is.

– Mi jut eszébe a következő két évszámról: 2008 és 2016?

– Annak idején két zsinagóga is állt a mai Luther utcában, ezeket államosították. Nagyjából negyvenen maradtunk Békéscsabán, és bár volt egy imatermünk a Knézich utcában, a belvárosban, a Csaba utca kiépítése miatt annak elbontásáról döntött a város. Ekkor ajánlották fel, hogy építsünk egy zsinagógát a Széchenyi ligetnél, amit 2008-ban avattunk fel. Az emlékfalat 2016-ban adtuk át. Szeretnénk őrizni annak a 2200 csabai zsidónak az emlékét, akiket 1944 nyarán deportáltak, és kiirtottak, megöltek Auschwitzban, hiszen nekik nincs síremlékük. Így jött az emlékfal gondolata, így megőrizhetjük neveiket. Elképesztő: a második világháború előtt több ezer zsidó élt Békéscsabán, utána viszont csak 150 maradt. A mártírfal több ütemben bővült, megyeivé vált, több település kapcsán olvasható a mártírok névsora – még nagyjából 1500 név hiányzik. A helyük megvan, csak forrás kell a kivitelezéshez. Nagy segítség, hogy Balogh István összeszedte a neveket, és érdekes, hogy a lista a leszármazottak visszajelzései alapján bővül.

– Hogyan fogadta a Békéscsabai Életműdíjat?

– Borzasztóan meghatott, hogy a városvezetés egy zsidó embernek ad kitüntetést. Nagy dolgot és kiállást jelent ez valami mellett. És bár én kezdeményeztem a zsinagógát és az emlékfalat is, a hitközség támogatása nélkül nem jöhetett volna létre egyik sem, így a díj az egész hitközség érdeme.

Névjegy

Dr. Moskovits Sándor 1949-ben született Békéscsabán. Mint elmondta, édesapja szentesi származású, munkaszolgálatos volt a második világháborúban, édesanyja pedig békésszentandrási, és bár deportálták, túlélte a megpróbáltatásokat. A szakember teljes munkássága a városhoz köthető: több cégnél dolgozott vezető beosztásban, végül a vízművek gazdasági vezérigazgató-helyetteseként 2011-ben vonult nyugdíjba. Az 1990-es évek eleje, megválasztása óta a helyi zsidó hitközség elnökeként tevékenykedik, a második világháborút követően a Kárpát-medencében először Békéscsabán épült zsinagóga. Kifejtette, szerencsére sok időt elvesz a hitközség életének szervezése, emellett a családi cég is sok feladatot ad számára.