a hét embere

2018.02.05. 06:49

Szívből adakozik, a nyomdáért dolgozik Kása István Zoltán

Hat tonna, azaz 40 ezer ív jó minőségű kartont adományoztak helyi általános iskoláknak, a kartonok főleg rajz- és technikaórákon hasznosak. A Kner cégvezetője az adventi időszakban tarhonyás húst szolgált fel rászorulóknak. Nem mellékesen pedig új céget hoztak létre M-FlexiLog néven, ezzel is segítik a munkahelyteremtést. Mindezekért lapunknál Kása István Zoltán, a Kner nyomda igazgatója a hét embere.

Nyemcsok László

– Honnan jött a jótékonyság?

– Úgy tanultam, hogy aki tud, és megteheti, az segítsen. Elsősorban ott, ahol él és dolgozik. A felelősségtudat jelen van az életemben cégvezetőként és magánemberként is. Inkubátort adományoztunk a békéscsabai kórháznak, 1001 labdát juttattunk el óvodásoknak. Egy éven keresztül futott az az akciónk, hogy helyben vendégeltük meg meleg étellel hátrányos települések gyermekeit, családjait. Több évre tekint vissza a nyomdában működő Kornélia étteremmel közös ételosztásunk.

– A főzésekből ön is kivette a részét?

– Csak akkor, ha teát kellett készíteni. Ez a specialitásom, és talán az egyetlen, amit meg tudok főzni. Nem vagyok válogatós, és nincsenek kedvenc ételeim sem. Amivel le tudnak venni a lábamról, az a csokoládé.

Kása István Zoltán büszke eredményeikre Fotó: L. P.

– Azt viszont le kell mozogni.

– Meg is teszek érte mindent, hetente kétszer futok öt kilométert, kétszer úszom és ugrókötelezek.

– Ezek szép teljesítmények, de mit tart munkájában a legnagyobb eredményeknek?

– A legnagyobb siker, hogy az összeomlás széléről hoztuk vissza a Kner nyomdát, és ma már fontos, kihagyhatatlan szereplői vagyunk az iparágnak itthon és külföldön is. 2005-ben 120-an dolgoztunk itt, most 300-an, és ehhez jön az M-FlexiLog 60 embere. A Kner éves árbevétele 2005-ben 2,5 ­milliárd forint volt, ez 2017-re nyolcmilliárdra növekedett. 2005-ben a Knerben 2500 tonna papírt dolgoztunk fel, tavaly 13 ezer tonnát. A 30 millió forintról induló kivitelt megszázszoroztuk.

– Számokban nagyon erős, és állítólag ugyanilyen jó a német nyelvből is.

– A nemzetközi piacon egyre jelentősebb tényezőnek számítunk, és az osztrák, német piacon kell a majdnem anyanyelvi szintű németismeret.

– Tudom, hogy az oktatás, a nyomdászképzés szívügye. Hogy állunk e tekintetben?

– Ma már látják a pályaválasztás előtt álló fiatalok is, hogy fantázia, életút, karrier, biztos megélhetés van a nyomdászatban. Az oktatók is rendelkezésre állnak, és reményeink szerint 2019-től az egyetemi képzésnek Békéscsaba lesz a helyszíne. Arra külön büszke vagyok, hogy aki innen valamilyen okból máshova megy, annak jó ajánlólevél a munkaerőpiacon a kneres múlt.

– Az osztrák Marzek család a Kner és az M-FlexiLog tulajdonosa. Milyen a kapcsolata Wareka úrral, a tulajdonosok képviselőjével?

– Emberi a kapcsolatunk, a javaslataimat, döntéseimet szinte teljes mértékben elfogadja.

– Az ön döntéseiben mely tényezők játsszák a főszerepet?

– Első a rugalmasság. ­Alkalmazkodni az igényekhez, a kihívásokhoz. A magas fokú szakmaiság minden területen fontos. Általában gyors döntéseket hozok, amihez ha kell, előzetesen összegyűjtöm és értékelem az információkat.

– Szabadidejében mivel foglalkozik legszívesebben?

– Gyakran olvasok német és angol gazdasági újságokat, hogy képben legyek az aktuális gazdasági folyamatokkal a világban. Aztán motorra ülök, és elmegyek a kertünkbe, hogy elvégezzem az éppen aktuális, szükséges munkálatokat.

Névjegy

Kása István Zoltán 1975-ben született Medgyesegyházán. Békéscsabán nőtt fel, a Rózsában érettségizett 1993-ban matematika-német tagozaton. A Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán végezte el a közgazdász kart, majd 1999-ben okleveles könyvvizsgálói, 2012-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen egyetemi közgazdászdiplomát szerzett. 1997 és 2001 között Csabán, a Kner Nyomdában kontrolling vezetőként dolgozott. Ezután 2004-ig a gyulai Dürer Nyomda keres­kedelmi igazgatója volt. 2005-ben visszatért Békéscsabára, a Marzek Kner Packaging Kft. ügyvezető­ igazgatójaként. Tavaly óta a szintén csabai M-FlexiLog Kft. ügyvezetője is. Nős, felesége, Ildikó­ a békéscsabai Kazinczy­ Ferenc ­Általános Iskolában ­pedagógus. Ide jár két gyermekük, a 14 éves Luca és a 10 éves Bence is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!