Labdarúgás

2023.11.29. 13:31

Újabb hosszú kihagyás vár a kötegyáni labdarúgóra

Játékost és edzőt is tiltott el hosszabb távra szokásos keddi ülésén az MLSZ területi igazgatóság fegyelmi bizottságának (FEB). A grémium ezen felül súlyos pénzbüntetéseket is kiszabott jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt – derült ki a szervezet hivatalos értesítőjéből.

Bakulya Mihály

Forrás: Shutterstock/ illusztráció

A kötegyáni Oláh Martin például úgy szerepelt csapatában, hogy érvényes eltiltása volt, amit most fél évvel meghosszabbítottak. A berényi másodosztályú csapat kispadja pedig április elejéig marad üres trénere sportszerűtlen megnyilvánulása végett.

A felnőtt játékosoknál a gádorosi Bobvos Ferencnek 2 soron következő bajnokit kell kihagynia, az említett Oláh Martinra pedig 2024. június 30-ig vár hosszú kényszerű pihenő.

A piros lapos utánpótláskorú labdarúgóknál Varga Csaba (Gyulasport U13) 2, Csurár Richárd Renátó (Mezőkovácsháza U19) és Lakatos Tibor (Atletico SE U16) 1-1 soron következő bajnoki meccsen fog hiányozni, míg Fügedi László (Csabacsűd U19) a legközelebbi kupamérkőzést hagyja ki.

A FEB ezen túlmenően Gézárt Zoltánt (Mezőberényi LE) 2024. április 3-ig minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől eltiltotta. A Gerlai SE és a Kötegyáni FC sportszervezetét egyaránt 30 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta jogosulatlan játékos szerepeltetése címen. Színes lapok miatt a Mezőberényi LE 15 000, a Kardos KSK 10 000 forint büntetést kapott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában