Labdarúgás - NB III.

2023.10.27. 10:38

Rangadó Körösladányban

Mindent egybevetve, ragyogó formában várják a viharsarki csapatok az NB III.-as bajnokság hétvégi 13. játéknapját. A Békéscsaba 1912 Előre FC és a Füzesgyarmat vendégként lép pályára, a Körösladány viszont hazai környezetben kezdi meg a rá váró rangadók sorát. A lilák összecsapása 11 órától lesz vasárnap, a sárréti együttesek 13-tól kezdnek.

Bakulya Mihály

A ladányiak motiváltan várják a vasárnapi rangadót, ami után akár helyet is cserélhetnek a tabellán riválisukkal

Fotó: Erdos Csaba

Az elsőként pályára lépő Előrének a Szolnok legyőzése után egy újabb Tisza-parti alakulat jön soron. Csató Sándor alakulatának amolyan „kötelező” jelenése lesz Szegeden, a sereghajtó újonc ellen, amely az eddigi egyetlen sikerét a Füzesgyarmat ellen érte el.

Csató Sándor, az Előre vezetőedzője: – Aktuális ellenfelünk sok fiatallal áll fel, gyakorlatilag önálló kerettel dolgozik, ami szimpatikus. A szereplése egyelőre nem társul eredményekkel, de az irányvonal mindenképpen jó. Figyelemre méltó, hogy szoros meccseket játszanak, nem kapnak sok gólt, szép lassan felveszik tehát ezt a ritmust. Egyértelműen győzni megyünk, bízunk benne, hogy sikerül majd feltörnünk őket, és az idény utolsó öt meccsén is megfelelő szinten teljesítünk. Fontos időszak ellőtt állunk, most jönnek azok a rangadók, amik akár a tavaszi idényt is könnyebbé tehetik. Szerencsére mindenki hadra fogható, a heti feladatokat maradéktalanul elvégeztük, nagyon kellett a Szolnok elleni siker ahhoz, hogy helyreálljon a lelkivilágunk.

A gyarmatiak útja az idény során velük azonos pontszámmal álló, de ellentétes formát mutató Monorra visz. A Pest vármegyei gárda a sorsolásból eredően nehezen rajtolt, majd magára talált, az utóbbi három hét során azonban nem került pont a nevük mögé. A piros-fehérek viszont négy hete veretlenek, ennek az eredménye a pillanatnyi 10. helyük is, mellyel azért még nem dőlhetnek hátra a fotelben.

Boros Tibor, az Füzesgyarmat szakmai koordinátora: – Az elmúlt hetek relatív sikeressége hagyott arra némi időt, hogy fellélegezzünk. A héten próbáltuk tovább csiszolni a játékunkat, az előttünk álló ellenfél erősségeit és sebezhetőségét is figyelembe véve. Különösen a védekezésünk alapjait igyekeztünk tovább skálázni. Nehezíti a vasárnapi dolgunkat, hogy két alapemberünk sem edzett az elmúlt napokban, az ő szerepvállalásuk mértéke kérdéses. Döntő szerepe lehet a mérkőzés alakulására, hogy sikerül-e kioltanunk a Monor erősségeit, ebben az esetben a pontszerzést sem tartom lehetetlen küldetésnek.

A forduló legnehezebb mérkőzésére a Körösladány számíthat, noha odahaza lép közönség elé. A kék-fehérek szeptember 3.-ika óta zsinórban hat meccset nyertek, így állnak a tabella harmadik helyén egyetlen pont hátránnyal, közvetlenül a mostani látogató ESMTK mögött. Az erzsébetiek is féltucatos nyerőnél járnak, eddig csupán a Martfű tudta legyőzni őket a ladányiakkal kapcsolatban megemlített napon, két hete az Előre nagy sorozatának vetettek éppen véget Békéscsabán.

Ekker Attila, a Körösladány vezetőedzője: – Ebben az időszakban már nem hazudik a tabella. Egyik csapat sem érdemtelenül áll a dobogón, ennek megfelelően jó meccsre van kilátás. Hazai pályán focizni szeretnénk, sokat készültünk az ellenfélből, hogy ezt megvalósíthassuk, de a győzelem érdekében játékosainknak közel száz százalékot kell kihoznunk magukból. Az előző hetek sikerei fényében, önbizalom tekintetében egyik fél sem áll rosszul, de ahhoz, hogy ezen a szinten tudjunk maradni, ismételten szenvedélyesen és fegyelmezetten kell futballoznunk. Függetlenül attól, hogy erős ellenfél érkezik, ezeket szem előtt tartva eredményesen zárhatjuk a meccset. Problémát okoz, hogy ebben a szezonban talán egy félidőnyit tudtunk teljes kerettel felállni, szerencsére így is harcban tudunk lenni a dobogóért. Hétvégén az eltiltott Talpalló Norbert, a tartósan sérült Csicsely és Ruzsa mellett Szilágyi és Rajsli fog hiányozni, akik lebetegedtek.

A 13. forduló programja. Október 28., szombat, 13.00: Pénzügyőr SE–Martfűi LSE. Október 29., vasárnap, 11.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC II.–BKV Előre. 13.00: Körösladány MSK–Erzsébeti SMTK, Monori SE–Füzesgyarmati SK, Ceglédi VSE–Bp. Honvéd II. Hódmezővásárhelyi FC–FC Dabas, Szolnoki MÁV FC–Kecskeméti TE II.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában