Kick-box

2023.08.30. 10:22

Drámai csatában nyert Viczián Dániel

Hétfőn kezdődött és szombatig tart Isztambulban a WAKO junior, kadet és gyermek kick-box Európa-bajnokság. A 2028-as olimpiára pályázó sportág kontinensversenyén 38 ország több mint 1600 versenyzője szerepel. A házigazdák mellett 141 fővel a magyaroké a legnagyobb létszámú válogatott, amely Törökországba utazott. A második napon megszületettek az első Békés vármegyei érmek is.

Gajdács Pál

A lebonyolítás egyenes kieséses, ami kegyetlen dolog, nincs csoportmérkőzés, nincs vigaszág. A győztes tovább megy, a vesztes részére véget ér az Európa-bajnokság. A megnyitó ünnepségen minden válogatottat három versenyző képviselte, a magyarok egyike a békéscsabai Petró Bálint volt.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai vegyes első napot zártak. A junior Csiernyik Zsombor nem bírt görög ellenfelével, míg a battonyai taekwon-dos Marosin Bellának kick-light-ban a kadet kettes korcsoportban egy fizikálisan erős bolgár versenyzővel gyűlt meg a baja. Light-contactban már jobban ment neki – ami nem csoda, hiszen ez jobban hasonlít a taekwon-do küzdelmekhez – de ellenfele a lengyelektől megszokott keménységgel „zakatolt”. Bella megtett mindent, de a lengyel jobb volt. Klubtársa, a szintén kadet 2-ben induló Tóth Lajos nem tudott mit kezdeni angol ellenfele hosszú első lábas rúgásaival, csak nehezen fért a közelébe, így light-contact-ban véget ért számára az Eb. Kick-light szabályrendszerben még javíthat.

 

Ugyanebben a korcsoportban Gyeraj Ákos (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team) nem sok esélyt adott koszovói ellenfelének. Számos fejrúgást mutatott be, s még az első menetben döntésre vitte a mérkőzést technikai K. O.-val, tíz pont különbséggel győzött. A nyolc közé jutásért a nagyon képzett Cristiano Firth megtréfálta, így véget ért számára a kontinensbajnokság.

Az Eb-re közel 30 főt delegáló Békéscsabai JALTE-Debreczeni team versenyzője a kadet 1-es Petró Laura is, aki nagy csatában, kiélezett küzdelemben nyert török ellenfelével szemben egy ponttal és jutott be a nyolc közé. 

A küzdelmi szabályrendszerek mellett kedden a formagyakorlatosok is elkezdték a versenyt. Ahogyan ez megszokott, változatos küzdelmek jellemezték ezt a napot, s néhány, a sportban is elcsépeltnek számító igazság jut az Eb-t figyelő ember eszébe, mint például hogy csodák nincsenek, ilyen egy Európa-bajnokság, a pillanatnyi forma dönt, szerencse is kell és még sorolhatnánk. Egy biztos, ez az Európa-bajnokság sokáig emlékezetes és tanulságos lesz! 
Küzdelemben a békéscsabai JALTE Debreczeni team csapatában ez a nap nem a lányokról szólt, hiszen Pántya Réka, Fördős Jázmin, Kása Hanna, Szabó Szófia is búcsúzni kényszerült.

A kadet 2-es korcsoportban induló Matuska Máté 14:11-re nyert a horvát Adrian Topialli ellen, bejutva a nyolc közé. Petró Bálint sem vívott könnyű mérkőzést, de 10:8-ra győzött a lengyel Krystian Kowalski ellen. A legkisebbek, a gyermek kategória versenyzői remekeltek: Peregi Botond a bolgár Anton Vaszilevet verte 3:2-re, míg Tóth Kevin 6:1-re Harley Light (Nagy-Britannia) ellen nyert. Ezzel a két „kicsi” a négybe jutott, vagyis bronzérmesnél rosszabb már egyikük sem lehet. 

A nap legdrámaibb mérkőzését a junior korosztályú Viczián Dániel vívta az olasz Michelangelo Odorisio ellen. Pár másodperccel a vége előtt még az ellenfél vezetett két ponttal, de Dani hihetetlen hajrával hosszabbításra mentette a mérkőzést. A csabai fiú bírta jobban erővel, és 16:14 arányban győzött, bejutva a nyolc közé. 

A formagyakorlatosok között a füzesgyarmati Bak Ágnes Panna ezüstérmet szerzett a kreatív puszta kezes kadet 2 korosztályban. Szemenyei Máté a gyermek kreatív puszta kezes kategóriában ugyanannyi pontot kapott, mint ellenfele, ezért a következő napon az aranyéremért még egyszer be kell mutatni a gyakorlatot, amire még nem volt példa.

https://www.wakolive.com/wakoec23.html

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában