Erdőfelújítás

2024.04.09. 11:47

Kivágták a fákat, de újratelepítik a békési kikötő melletti területet

Már nem lehetett halasztani az erdőfelújítást a békési kikötő melletti területen. Több éve túltartott volt az állomány, az erdészeti hatóság nem engedélyezte a területen egyetlen fa megmaradását sem a balesetveszély miatt – tájékoztatta szerkesztőségünket a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A KÖVIZIG-et annak kapcsán kerestük meg, hogy az érintett részen az elmúlt időszakban kivágták a fákat, ami rengeteg kérdést váltott ki a közvélemény részéről, a különböző facebookos fórumokon nagyon sokan szóltak hozzá a témához.

Papp Gábor

A hajókikötő melletti Békés 13/B erdőrész területe a magyar állam tulajdonában van, a tulajdonosi jog gyakorlója a Nemzeti Földügyi Központ, vagyonkezelője pedig a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság – emelte ki kérdésünkre a KÖVIZIG. Az igazgatóságot azért kerestük meg, mert a területen kivágták a fákat, és azzal kapcsolatban több kérdés is érkezett hozzánk.

fakivágás, KÖVIZIG, kivágott fák, véderdő, Békés, kikötő
Kivágták a fákat. A KÖVIZIG tájékoztatása szerint a gyorsan növő véderdők elérték véghasználati korukat, a fákon a csúcsszáradás jelei mutatkoznak. Fotó: Bencsik Ádám 

Kivágták a fákat, mert a csúcsszáradás jelei mutatkoztak

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság által a nyolcvanas évek elején telepített ültetvény jellegű véderdősávok 25-30 évesen már felújításra szorulnak. A gyorsan növő véderdők elérték véghasználati korukat, a fákon a csúcsszáradás jelei mutatkoznak. A Kettős-Körös bal partján Doboz, Békés, Mezőberény településhatárban 57 hektárnyi, míg a jobb parton Békésen 22 hektárnyi nemesnyár erdősáv kitermelése, és felújítása történt meg az elmúlt 10 esztendőben.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság a teljes általa kezelt erdőterületen az erdészeti hatóság által jóváhagyott erdészeti tervnek és előírásoknak megfelelően végzi a munkáját.

A Békési Kishajó Kikötő melletti 1,82 hektárnyi, Békés 13/B erdőrész fakitermelési előkészítő munkáit már 2023 októberében elkezdte az igazgatóság. A túltartott, 35 éves szomorúfűz, bédai-, illetve spirál-fűz elegyes ültetvény jellegű francianyár véderdősáv itt is az árvízvédelmi töltés hullámverés elleni védelmét és a biztonságos árvízlevezetést hivatott biztosítani.

Gyorsan növő állományt telepítenek

Törekszünk arra, hogy gyorsan növő, tághálózatú állományokat hozzunk létre, a víz felőli parti sávok szegélyében elegyfajokat telepítsünk, úgy, hogy a jelenleginél magasabb természetességű állapotot hozzunk létre – válaszolták megkeresésünkre. – A véghasználat során a töltés felőli szomorúfűz fasor megmarad.

Az önkormányzati tájékoztatást követően, a hatósági előírásokkal összhangban, az idős nemesnyárak száradása, törése, borulása miatt valósult meg a fenti erdőrészek tavaszi, őszi véghasználata, és még 2024 őszén – tuskóforgácsolást és talajelőkészítést követően – olasznyár főfafajjal, fehérfűz, fehérnyár és mézgás éger elegyfajokkal, 2 x 4 méter hálózatban erdősítik újra a területet.

Nyomatékosították, hogy az erdőfelújítást már nem lehetett halasztani, több éve túltartott volt az állomány, az erdészeti hatóság nem engedélyezte a területen egyetlen fa megmaradását sem a balesetveszély miatt.

A fakitermelést nem a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, hanem a versenyeztetéssel, a legkedvezőbb árajánlatot tevő vállalkozó, kiválasztott vállalkozó végzi, a kitermelt fa az övé.

– A munkák a Kettős-Körös hullámtéri véderdeinek 10 éves felújítási folyamatát zárják le a legfrekventáltabb helyszíneken. Minden egyes fakitermelés után, még abban az évben meg is történik a terület újratelepítése, erre külön gondot fordítunk – hangsúlyozták. – Ezen folyamat eredményeként, már jól láthatóak a megújult véderdősávok a Kettős-Körös teljes hosszában, Szanazugtól egészen Köröstarcsáig. Az új véderdősávok reményeink szerint hosszú távon szolgálják árvízvédelmi biztonságunkat.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság idén a Kettős-Körös hullámterében az alábbi erdőrészek véghasználatát és azt követő erdőfelújítását végzi:

• Békés 13/A (3,0 ha) Kettős-Körös balpart 26400-27600tkm

• Békés 13/B (1,82ha)Kettős-Körös balpart 24000-24600tkm

• Békés 16/C2 (2,99ha) Kettős-Körös jobbpart 21400-21730tkm

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában