2024.03.04. 15:37
Elfogadták a füzesgyarmati költségvetést
Rábólintott Füzesgyarmat idei költségvetésére nemrég tartott ülésén a képviselő-testület – ismertette Koncz Imre polgármester.
Erre az évre 1 milliárd 614 millió forintos bevétellel, valamint 1 milliárd 454 millió forintos működési kiadással számolnak. Azaz van a rendszerben egy 160 millió forintos tartalék, amelyet akkor használnak fel, ha esetleg a beruházásoknál szükség van önerő biztosítására.
Hozzátette: az előző év megteremtette a lehetőséget arra, hogy idén is kiegyensúlyozott legyen a gazdálkodás. Abban bíznak, hogy befolyhat annyi iparűzési adó, mint tavaly, igaz, a tervekben annál 10 százalékkal kisebb összeget állítottak be.
Támogatást nyújtanak a civil szervezeteknek, a szociális juttatásokat, támogatásokat és segélyeket szintén szinten tartották. Szeretnének a közterületek karbantartására a korábbinál többet költeni, kátyúznának, rendezettebbé tennék a tereket.
A pedagógusbér-emelés végrehajtására megkapták a szükséges pénzt a kormánytól. Azon, az önkormányzat által foglalkoztatott szakemberek számára, akik nem részesültek ebben, az önkormányzat 20 százalékkal növelte a fizetéseket január 1-jétől.