Dombegyház

2024.05.06. 09:52

Lelőtte szomszédja pávakakasát, mert pusztította veteményesét

Állatkínzás vétsége és rongálás vétsége miatt a Battonyai Járási Ügyészség vádirata alapján 9 hónap időtartamú 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Battonyai Járásbíróság előkészítő ülésén egy 69 éves büntetlen előéletű dombegyházi férfit. Az ítélet azok után született meg, hogy a férfi légpuskával lelőtte a szomszédja pávakakasát.

Papp Gábor

A járásbíróság elkobozta tőle a bűncselekmény eszközéül használt légpuskát és kötelezte a sértett részére okozott 60 ezer forintos kár megtérítésére és a nyomozás során felmerült, 71 ezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet jogerős.

páva, lelőtte, szomszédja, veteményes
Féltette a veteményesét, lelőtte az egyik pávát. Fotó: Illusztrácó: MW-archív

Az idős férfi tavaly május 17-én azt tapasztalta, hogy a kertszomszédjában lakó férfi pávamadarai a kertjében lévő veteményből – már nem első alkalommal – táplálkoznak. A férfi a madarakat elzavarta, és megpróbálta a szomszédját erről értesíteni, miután azonban ez nem vezetett eredményre és az állatok ismételten visszatértek a kertjébe, légpuskájával az egyik pávakakast – azért, hogy azt elpusztítsa – megcélozta és szándékosan fejbe lőtte. A fejlövés következtében a 60 ezer forint értékű madár nyomban elpusztult, tetemét a terhelt a szomszéd kertjébe bedobta.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában