Békés megyeiek a társasok Mekkájában

Békéscsabától Essenig több mint 1600 kilométert kell autózni. Igazán embert és hátsót próbáló feladat. Helyzetünket nehezítette, hogy Németországban ugyancsak ismert a dugó fogalma. Főleg mostanság, amikor nagyszabású autópálya-bővítésbe, -átépítésbe kezdtek germán barátaink. Az Internationale Spieltage SPIEL, amit gyakran csak Essennek neveznek a rendezvénynek otthont adó város után, a múlt hét csütörtökön kezdődött. Éppen ezért már szerdán hajnal háromkor útra keltünk, hogy még aznap este álomra hajthassuk a fejünket és pihenten vessük bele magunkat a forgatagba. Végül, az egyre sűrűsödő pihenőket is beleszámolva, húsz órával később gördült be autónk házigazdánk otthona elé. Altatni senkit sem kellett.

Szállást a kiállítás idején szinte lehetetlen találni. Ha nem gondoskodunk jó előre hotelszobáról, akkor könnyen hoppon maradhatunk. Nekünk szerencsénk volt, lévén az egyik barátunk barátja (és most már a mi barátunk is) Essentől néhány kilométerre, Mülheim an der Ruhrnál lakik, nála pihenhettük ki négy napon át a német kaland fáradalmait.
Csütörtökön reggel nyolckor, két órával a hivatalos megnyitó előtt érkeztünk meg a kiállítás helyszínére, mert a csapatunkból az egyik fiatalember bevállalt némi önkénteskedést, ezért hamarabb kellett megjelennie a vásáron. Ennek annyi előnye volt, hogy szinte elsőként vettük meg a négy napra szóló belépőt, ami 27 euróba került. És emiatt ugyancsak az elsők között jutottunk be a vásárra is, tíz óra után pár perccel.

Ez volt az a pont, amitől kezdve csak úgy repült az idő. Első bálozóként rengeteg impulzus ért bennünket, folyamatosan tolták a képünkbe a jobbnál jobb játékokat. A vásár négy csarnokot tölt meg, ebből kettő hatalmas, körülbelül háromszor akkora, mint a békéscsabai sportcsarnok. Kettő némiképp kisebb, de azokban is rengeteg látnivaló akad. A társasoké a főszerep, de találunk képregényes standokat, fantasy és sci-fi figurákat felvonultató árusítóhelyeket. Sőt, ha rengeteg pénzünk van, akkor korhű ruha- és fegyverutánzatokból szintén betankolhatunk. Utóbbiak valamiféle habszivacsszerűségből készültek. Szépek, de nagyon drágák. Egyáltalán nem furcsa tehát, ha az ember bevásárló körútja során olykor-olykor belebotlik egy hatalmas harci kalapácsot cipelő orkba, vagy egy marcona űrhajósba, de több zombihordát is sikerült „leráznunk”.

No, de vissza a társasokhoz. Egy idő után már nem számoltam, mennyi új, számomra ismeretlen játékkal találkozom. Elképesztő mennyiségű játék van kint, annak ellenére, hogy folyamatosan igyekszem követni a megjelenéseket, nagy részükről még így sem hallottam. A kiadók több asztalt kitesznek standjaikhoz, így az újdonságokat vásárlás előtt akár ki is próbálhatjuk. Mondjuk leülni játszani nem egyszerű, vagy szerencse kell hozzá vagy kitartás. Minden kiadó megadja a bemutatkozás módját. A nagyobbak persze nagyobb területen domborítanak. Kivétel nélkül mindenki udvarias, ha látják, hogy érdeklődve szemléled a termékeiket, ízig-vérig kereskedők. Érdekes, hogy egy-egy kiadó termékét több tucatnyi viszonteladó ugyancsak árulja. Ember legyen a talpán, aki megjegyzi az árkülönbséget. Nem mellesleg állandóan azt éreztem, hogy világ összes pénze sem lenne elég, annyi mindent szeretnék megvenni. Szóval, nekünk magyaroknak, magyar pénztárcával mértékletesen kellett eljárnunk, különben már az első napon elvertük volna az összes elhozott megtakarítást.

A mentalitás: a vevők, látogatók szintén nagyon udvariasak, senki sem tolakszik, lökdösődik, idegeskedik. Az egyik kiadónál olyan akciókkal találkoztunk, melyeknél a honfitársaim üvöltve estek volna egymás torkának. Itt mindenki kivárta szépen a sorát, míg bejut az akciós standhoz, nem volt előzés, anyázás. Ezt is érdemes lenne megtanulnunk. Az egyik magyar srác a vécé előtt felejtette a táskáját, benne egy laptoppal és 500 euróval. Fél órával később ment vissza érte és találta meg érintetlenül. Mindenki jókedvű, segítőkész, szinte csak csomagokkal rohangáló vigyorgó embereket láttunk és persze minden szabad négyzetméteren játszottak kisebb-nagyobb csapatok.

Az egyéb kiadásokról: négyen keltünk útra, a benzinköltség fejenként húszezer forintból kijött. Ehhez társult még a 27 eurós, négynapos belépő ára. A szállásért, hála istennek, nekünk nem kellett fizetni, de az Essennel szomszédos városokban napi átlagosan 25 euróért bérelhetünk szobát. Az étel-ital a szupermarketekben ugyanannyiba került, mint idehaza.

Összegezve, ha még nem volt valaki Essenben, és általában érdeklik a társasok, akkor legalább egyszer el kell menni. Nem feltétlenül a vásárlás, hanem a magával ragadó hangulat miatt. Teljesen mellbevágó és örökre emlékezetes impulzus marad, hogy mennyi (az idei statisztikák szerint kétszázezren) és milyen sokféle ember fordul meg a négy nap alatt a rendezvényen.