Hatodik érzék

A keddi földrengéskor ismét mozdultak a kanapék, vitrinek, csillárok. Bevallom, megijedtem, figyeltem, jön-e utórengés. Közben hálát adtam őseimnek, hogy a Kárpátok ölelésében találtak olyan hazát, ahol a kőzetlemezek viszonylag „nyugodtak”. 

Az utóbbi időben közeli helyeken pattantak ki rengések, sokan tartanak attól, hogy a földmozgás itthon is egyre valósabb veszélyt jelent. A szeizmológusok abban egyetértenek, hogy a romániai, horvátországi eseményekből nem vonhatók le evidens következtetések, nem valószínű, hogy rengések tucatjaival kell szembenéznünk a jövőben. De tény: az előrejelzés nem lehetséges, nem tudni, mekkora erővel, mikor és hol buggyan ki legközelebb a felhalmozódott földmélyi feszültség. Talány az is, hogy a természeti katasztrófákat képesek-e az állatok előre jelezni. Figyelték már szicíliai kecskék mozgását az Etna lejtőin, teheneket, birkákat, kutyákat Ancona térségében.

Kedden konstatáltam; biztosan nem a lógófülű törpenyúlnál lesz a kulcs. A miénk a rengés pillanatában elégedetten ücsörgött. Buksiját simogattam, a tapsifüles csukott szemmel szívta magába a törődést. Amikor a ház berezonált, reflexszerűen pattintottam vissza szegényt a ketrecbe, s kikóvályogtam a teraszra. A környék kutyái hangosan ugattak. Bár azt mondják, az eddig gyűjtött etológiai adatok a tudományos elvárások szerint nehezen rendszerezhetők, szerintem érdemes bízni az állatok érzékeiben, kifinomultságában. No meg a Gondviselésben.