hirdetés

2021.09.06. 06:00

Különleges környezetben zajlott a Túzok Trail

A sport és az aktív turizmus szerelmesei húztak futócipőt és ragadtak kerékpárt szombaton, hogy részt vegyenek az I. Túzok Trail-en a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában. A nevezők nem mindennapi látványvilággal találkozhattak az eseményen, amely a család minden tagjának ígért szórakozást, illetve kihívást.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és a Dévaványai Sportegyesület hívta életre hagyományteremtő céllal az I. Túzok Trail futóversenyt és kerékpáros teljesítménytúrát, amit szombaton tartottak a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban. A verseny a nemzeti park címer madaráról, a túzokról kapta a nevét, melynek legerősebb hazai állománya e térségben, a Dévaványai-Ecsegi pusztákon él.

Az első Túzok Trail már nagy sikert aratott, hiszen 162 nevező gyűlt össze az indulásig, akik szinte mind családjukkal, vagy baráti társaságukkal érkeztek a megmérettetésre.

Persze a kísérőknek sem kellett unatkozni a futam alatt, hiszen a látogatóközpontban természeti értékeinkkel kapcsolatos kreatív foglalkozások, ügyességi játékok vártak kicsiket és nagyokat.

Fotók: Vásári Erzsébet

Mindemellett volt ugrálóvár és a kiállítóhelyek ajtajai is nyitva álltak az érdeklődők előtt. Azért pedig, hogy a résztvevők ne csak szép élményekkel, hanem jóllakottan is indulhassanak haza, bográcsban főtt bivalygulyást és bivalyburgert készítettek a büfében, amik mellé az elmaradhatatlan Szarvasi Túzok kézműves söröket kínálták. Nem volt véletlen tehát, hogy

a helyszínre érkezve azt tapasztaltuk, úgy gyülekeznek az emberek, mintha legalább egy több éves múlttal rendelkező eseményre gyülekeznének.

Ezért meg sem lepődtünk azon, hogy kivétel nélkül azt mondták, jövőre is visszatérnek.

Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója – aki maga is lefutotta a 21,1 kilométeres távot a versenyen – elmondta, a nemzeti parkoknak alapvető feladata az egészséges környezetbe és a mozgásra való csábítás. Egy ilyen rendezvényt, mint a Túzok Trail azonban csak úgy lehet megvalósítani, ha van olyan helyi közösség, aki ezt akarja, és akivel partnerként együtt tudnak működni a szervezésben. Az esemény abszolút kezdeményezője pedig a Dévaványai Sportegyesület volt.

Dr. Szitás László, a sportegyesület elnöke kifejtette, három éve dolgozik együtt Laskainé Kiss Alexandrával, először táborokat szerveztek közösen óvodásoknak és kisiskolásoknak, illetve folyamatosan olyan projektekben gondolkoztak, amivel településszintű közösségformálást érhetnek el. Személyes indíttatása pedig a programok szervezésében Dévaványa hírnevének öregbítése. Hozzátette,

a futóverseny ötlete Nagy Ádám kollégájuktól származik, aki különböző futó-, maratoni- és Ironman versenyeken szokott részt venni, így tapasztalataival a Túzok Trail megtervezése főként az ő feladata volt.

A helyszín pedig nem volt kérdés, hiszen a túzokvédelmi bemutatóhely egyedülálló látványvilággal és adottsággal bír egy ilyen eseményhez. Mindemellett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság örömmel fogadta az ötletet és segítette a megvalósítását.

Laskainé Kiss Alexandra elmondta, közösségszervezőként és művelődésszervezőként is fontos volt számára, hogy az egészséges életmód mellett a Dévaványai-Ecsegi puszták és a Nagy-Sárrét természeti értékeit is megismertessék a Túzok Trail nevezőivel. Ebben nyújtott segítséget a szervezés idején.

Gyümölcsöző jövőképet vetített az I. Túzok Trail

Dr. Tirják Lászlótól megtudtuk, látva az igen erős helyi kezdeményezést, nagyon szívesen álltak mellé. A Túzok Trail egyébként számukra is egy új dolog volt, amivel lényegében a nemzeti parkok félmaratonját valósították meg, futás a túzokokért címszóval. Örömmel tapasztalta, hogy a program nem csupán a helyieket mozgatta meg, hiszen még a Bükki Nemzeti Parkból is neveztek be rá kollégáik. Elárulta, a futóverseny és kerékpártúra a természeti értékek megőrzését tűzte ki céljául, visszaigazolásai pedig kivétel nélkül pozitívak voltak. Az első alkalom várakozáson felüli siker volt, ami a következő megszervezését tekintve optimizmussal tölti el. Végül hangsúlyozta, a Túzok Trail szellemisége, a természeti örökségünk, a mozgás és a helyi egészséges életmód felkarolása egy gyümölcsöző jövőképet vetít eléjük.

Távonkénti női és férfi győztesek:

5 km női abszolút:

1. Fodor Zita 23:44

2. Dr. Leszkó Diána 26:01

3. Mravik Icu 28:29

5 km férfi abszolút:

1. Gál Zoltán 21:13

2. Vass István 22:00

3. Ács László 22:09

10 km női abszolút:

1. Szitás Janka 1:02:47

2. Pálvölgyi Kinga 1:04:21

3. Bene-Andrásy Tímea 1:09:00

10 km férfi abszolút:

1. Rizmann Erik 54:29

Kasnyik Gábor 54:30

Korompai Tamás 55:02

21 km női abszolút:

1. Frankó Csilla 1:40:20

2. Gyuricza Beáta 1:43:01

3. Paulovics Rebeka 2:04:24

21 km férfi abszolút:

1. Jány Attila 1:39:43

2. Knap István 1:41:30

3. Kiss István 1:44:37

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában